A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Ján Michálek: Protifasicky odboj na Slovensku v rozprávaniach ludu (Páricsi Zsolt)

A. Zrebeny a „Notitia" 2. és 4. részét elemzi, elsősorban a mai közép-szlovákiai bányavárosokat leíró fejezetek alapján (Bél Mátyás és a közép-szlovákiai bányavárosok). /. Slany, gazdaságtörténeti megalapozottságú, statisztikai adatokkal, táblázatokkal kiegészített, levéltári forrásanyagra támaszkodó helytörténeti dolgozatában a 18. századi Besztercebányát mutatja be (Besztercebánya Bél Mátyás korában). M. Soka egy rövid ismertetésben számba veszi a Közép-szlovákiai Múzeum gyűjteményében található Bél Mátyás-emlékeket. M. Stilla a kötetet záró dolgozatában röviden áttekinti, hogyan értékelte a szlovák történettudomány (elsősorban 1918-tól napjainkig) Bél Mátyás életművét, szerepét és működését (Bél Mátyás a szlovák történettudományban). A kötetet illusztratív jellegű reprodukciók egészítik ki. LISZKA JÓZSEF JÁN MICHÁLEK: PROTIFASICKY ODBOJ NA SLOVENSKU V ROZPRÁVANIACH LUDU (A szlovák antifasiszta harc a népi elbeszélésekben) Klenotnica Slovenskej l'udovej kultúry, zv. 15. Bratislava, 1985. 288 p. A szlovák nemzeti ellenállás és fölkelés széles néptömegek összefogásának eredménye volt, és ugyanúgy utat talált magának a köztudatba is, népdalok és népi elbeszélések formájában. E könyv azt vállalja feladatul, hogy föltárja a felkelés lényegi jegyeit és az események folklórba való átöröklődésének sajátságait. A néptömegek részvétele abban állott, hogy megteremtették a fegyveres ellenállás föltételeit, fegyverrel, élelemmel, gyógyszerrel látták el a partizánokat, közvetítették az üzeneteiket, rejtegették a sebesültjeiket. Az együttműködést olyan, közvetlenül a harcokban megszülető dalok jelezték, amelyek partizántémát dolgoztak föl a hagyományos népdal formájában és zenei megfogalmazásában. Igen gyakran a partizánok a már ismert népdalokat énekelték saját, új szövegeikkel. A népdal ilyen alkotó felhasználásának legismertebb példája a „Csendes éjszaka, sötét éjszaka", melynek partizánváltozata elterjedtebb, mint az eredeti népdal. A népi elbeszélések a népi szóbeli irodalmi hagyomány részeként jelentek meg, de nem közvetlenül válaszolva az egyes eseményekre, hanem később, mintegy emlékezve rájuk. Ezen elbeszélések nemcsak közvetlenül átélt eseményekből, hanem mások tapasztalataiból is merítenek. Ezen emlékező, közvetett forrásokhoz viszonyuló magatartás eredményeként - sőt, esetenként a valóság szándékos, művészi célzatú torzítása is kitapintható - az egyéni élmény a közösségi tudat kincsévé, a közösségi akarat kifejező erejévé válik, amelyben a történet hely- és időkoordinátái, valós szereplői puszta háttérré zsugorodnak. Az események sohasem veszítik el hitelességüket, valóságra vonatkoztatottságukat, de hitelességük már nem cél, hanem csupán eszköz az elbeszélés művészi erejének fokozására. Az elbeszélő technika változása nyomán a tisztán dokumentumértékű elbeszélésektől a történéseket részlegesen népi szemszögből értelmező műveken át a fejlődés azon legszámosabb csoporthoz vezet, amelyben a költői szabadság a legmagasabb fokon képes a puszta tényeket valóságmegelevenítő erővé szervezni. E fejlődésben a beszélt nyelvre alapozott elbeszélő stílus eszközei, a szuggesztivitás, érzelmi intenzitás, fokozás, eszményítés, a központozó témakör- és motívumteremtés tipizáló drámai előadásmódot teremtenek, a szóképekben gazdag szóbeliség bő forrásává válik az egyéni, egyszeri változatoknak. E típusteremtés a partizán alakjában új népi