A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

MUZEOLÓGIA - KÖZMŰVELŐDÉS - Megnyitóbeszédek Kunt Ernő: A múlandóság szobrai című fényképkiállításán: Janó Ákos (Sárospataki Képtár, 1985. október). Ujváry Zoltán (KLTE Könyvtára, Debrecen, 1985. december).

ban mégsem szükségtelen, hiszen egy gazdag pálya áll már a fiatal kutató-művész mögött. A miskolci Herman Ottó Múzeum tudományos főmunkatársa alma materünk falai között tanult és egy évtized múltán itt áll egymás mellett tanár és tanítvány, ide illő szóval a múlt és a jövő. A tudomány és a művészet alkotón, egymást kiegészítve kapcsolódik össze az életében. Génjeiben hordozva a művészetek iránti fogékonyságát, másfél évtizede járja a magyar falvakat itthon és határainkon kívül. A festőművész apa szemlélete nyilvánvalóan nem maradt hatástalan. A festmény és a fénykép két külön műfaj ugyan, azonban mindkettőre egyformán érvényes: bármely kép - a festmény is - látványélmény. Az alkotó célja mindig az, hogy gondolatait átadja, közvetítse az embereknek. Egy kép csak akkor válik igazi alkotássá, ha az emberi értékeket fejez ki egyértelműen és világosan. A művészetben eljutni az önkifejezés, az ábrázolás fennköltebb magaslatára mindig nagy vívódást jelent. Feszültségekkel teli az az út, amelyen a művész halad. S számos buktató, külső és belső tényező ad megannyi akadályt, amíg az alkotó eljut ahhoz a stílushoz, amely a leghívebben tudja közvetíteni gondolatait, amely egyedivé, sajátossá teszi és amely kijelöli a helyét a különböző művészi irányzatok sokaságában. Kunt Ernő is hosszú éveken át vívta magában nagy témáját az ember múlandóságáról ebben a világban. Nemcsak tényt rögzítő fotókat akart, hanem olyan képeket, amelyek gondolatokat közvetítenek, amelyek absztrahálnak és tömörítenék, amelyek kifejezik, sugározzák az ő érzelmeit. S ezt fénnyel és árnyékkal, a két nagy ellentéttel különösen kifejezésre juttatja! Figyeljük csak meg a fény- és az árnyékváltozatokat - a kitárt karú, magányosan álló, vagy a már éppen hanyatló, szoborként is halni készülő sírjeleken, amelyek némán is beszélnek, szólnak hozzánk-, ősök az élőkhöz. A múlandóság emlékművei ezek valóban, ahogy Kunt Ernő tömören, a lényeget kifejezően fogalmazta meg írásaiban - több könyvében is - és a fényképein, amelyek bennünket nemcsak arra intenek, hogy az emberi életnek van egy utolsó fordulója, hanem arra is, hogy „elhull a virág, eliramlik az élet". Talán azért is írjuk végül Ady sorait egy múlandóság-szoborra, az élet szimfóniáját, mert csak élni szép: „Aki él, az mind örüljön, Mert az élet mindenkinek Kivételes szent örömül jön. Ha így szóltok: éljen az Élet, Derít rátok a halál ura, Derít rátok s örül az Isten, Ha így szóltok: éljen az Élet". UJVÁRY ZOLTÁN