A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)
NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Viga Gyula: A bükki pásztorkodás természetes enyhelyei
Mind a juhhodály, mind az istálló - de különösen az utóbbi - magas, gyakorlatilag függőleges falazaton nyílik, amely a Bükkalján gyakran a tufa bányászatával, kitermelésével keletkezik; bár természeti erózió is létrehozhatja az ilyen kősíkokat. Mivel az objektumok előtti térség többé-kevésbé oldalról is zárt, így a tufafal, melynek tetejét fák és cserjék borítják, önmagában is védelmet nyújthatott a szabadban levő állatoknak, állatcsapatoknak (3-4. kép). A szomolyai birkahodály tájolása igazolja, hogy a függőleges tufafalsík éppen az északi és a nyugati szél ellen nyújthatott védelmet (5. kép). De hasonló tér figyelhető meg a noszvaji objektum előtt is (6. kép). Vagyis nem zárható ki, hogy a jelzett tufapartok már azelőtt is enyhelyet jelenthettek a legelő állatcsapatok számára, előttük levő terükben befogadhatták azokat, még mielőtt az uradalom hodályt, ill. istállót vágatott volna a laza kőzetbe. Nem igazolható ugyan adatok hiányában, de nem is zárható ki, hogy a kőbe vájt enyhelyek - az adott helyszíneken - mintegy „folytatói" voltak a korábbi, építmény nélküli pásztorkodásnak, s az intenzívvé, ill. félszilajjá váló tartásmód építményét az előzmények is „vonzották" jelenlegi helyére. Megjegyzem, hogy a Bükkalja területén másutt is van példa arra, hogy a tufabányákat, kőfejtőket állattartó enyhellyé alakítják. Bogácson pl. az egykori kőfejtő u alakú öblét elkerítették, s a falakra félereszeket erősítve, sajátos akolt alakítottak ki a juhnyáj számára (7. kép). Mindezzel nem állítom természetesen, hogy közvetlen kapcsolatot kell keresnünk a természetes enyhelyek és a barlangépítmények között, ill. hogy az ismertetett, meglehetősen sajátos objektumok egyenes ágú folytatói lennének a pásztorépítmények korábbi vonulatának. Az adott feltételek mellett azonban aligha tűnhet véletlennek a jelzett egybeesés. Mindez arra is figyelmeztet, hogy a Bükköt szegélyező, laza vulkáni tufazóna ma már gyakran ismeretlen rendeltetésű vájatai, nyílásai egykor szerepet kaphattak a pásztorkodásban is. Ezek egy része természeti képződmény, másutt azonban egyértelműen megfigyelhető rajtuk az itt élő ember kezenyoma. S úgy vélem, hogy a táj népességének változatos formákat felmutató pásztorkodási hagyománya nem zárja ki az effajta sajátosságokat sem. VIGA GYULA JEGYZETEK 1. Összefoglalóan: Paládi-Kovács Attila: A keleti palócok pásztorkodása. Debrecen, 1965. 52-53.; Szabadfalvi József: Az extenzív állattenyésztés Magyarországon. Debrecen, 1970. 28-38. 2. Földes László: Hadjimichali Angeliki: Szarakatszánok. (Könyvismertetés) Ethnographia (továbbiakban Ethn.) LXXI. (I960) 629. 3. Gunda Béla: A barlangi állattartás kérdéséhez. Ethn. LXXIII. (1962) 449-450. 4. Földes i. m. 629. 5. Földes i. m. 629. Vö. még: Kiss Lajos: Földrajzi nevek etimológiai szótára. Budapest, 1978. 293. 6. Paládi-Kovács i. m. 53.; Szabadfalvi i. m. 29-30. 7. Idézi: Paládi-Kovács i. m. 53. 8. Paládi-Kovács i. m. 53. 9. Paládi-Kovács Attila: Az észak-hevesi juhászat építményei. Egri Múzeum Évkönyve, 1964. 370. 10. Fényes Elek: Magyarország geographiai szótára, I. Pest, 1851. 213. 11. Paládi-Kovács i. m. (1965)53. 12. Mádai Gyula: A régi gazdálkodás emlékei Diósgyőr földrajzi neveiben (kézirat). HOM Néprajzi Adattára, 1258. 28. 13. Viga Gyula: Helynévi adatok a magyar kecsketartáshoz. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, XIX. (1980) 227-237. 14. Saját gyűjtés, 1979. 15. Mádai Gyula szíves közlése 16. Bakó Ferenc: Bükki barlanglakások. Miskolc, 1977. 22., 26. 17. Reischl Gábor: Tufába vájt kultúra Szomolyán és Noszvaj on. Hn. 1981. A felmérés anyagáért Nováki Gyulának tartozom köszönettel.
