A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Balázs Géza: Az egyéni és háztáji juhászat Ároktőn (Adalékok a juhászat mai formáihoz)

Valahányszor a juhászoknál jártam, szinte kifogyhatatlanul ömlött belőlük a szó, a mesélőkedv. Rendszerint tréfás, vaskos és találós, kisműfajokhoz tartozó alkotásokkal szórakoztattak, még kéretlenül is. Azt is megfigyeltem, hogy másodszori-harmadszori látogatásomkor több történet újra is elhangzott. Bár ezek a kisműfajok nem képeznek összefüggő juhászfolklórt, mégis néhány jellegzetesebb típusát bemutatom a következőkben. Többször elhangzott a következő népdaltöredék: Sír a bárány, bőg az anyja Bort iszik a bacsó gazda. Pajzán rigmus: Nincs egyebem a semminél, A feleségem segginéi. Szinte kifogyhatatlanok a találósokban: „Két juhász a patakparton legeltet. - Adj egy birkát, és akkor nekem duplája lesz, mint neked. - Te adj nekem egyet, és akkor nekem ugyanannyi lesz, mint neked. Mennyi birkája volt az első, s mennyi a második juhásznak?" (Válasz: 7 és 5.) Már Herman Ottó is tett említést a kútgémmel való jeladásról, amely az ároktövi pusztán így ismert:

6 „Ha a juhász kihajt, a feleség fölengedi a gémet, jön a gavallér." A vaskos-pajzán viccek mellett egy epikus történetet is elmeséltek a juhászok: „Az egyszeri pap járt a juhász feleségihez. Állítólag, hogy a pap gyóntatta az asszonyt. De nagyon gyakran kellett gyóntatni. A juhász a barátjával elhatározta, hogy ráfigyelnek erre a papra. Kihajtottak, de azután elcsapták a nyájat, és a Sáros-laposból figyelték a papot. Az jött, és elkezdte »gyontatni« az asszonyt. À juhászok rajtakapták és kiherélték. Értettek ugye hozzá, mert ez volt a szakmájuk. A tökét megsüttették az asszonnyal, s tojással megetették. Hogyha jó volt nyersen, egye meg sülten. Aztán az asszony meghalt. Nyersen csak jobb volt. A papnak nem lett baja, mert a juhászok szabályosan tudtak herélni." A juhászok az év nagyobbik részét kint töltik a pusztán. Ismereteikre a rádió és az újságok vannak a legnagyobb hatással, valamint a szóbeliség. Ritkán találkoznak idegennel. Az én látogatásom előtt a 14 esztendő alatt csak egyszer találkoztak a legelőn idegennel: egy család hátizsákokkal fölszerelkezve járta a pusztát. Megálltak a tanyán is, megkínálták őket tejjel. Évtized múltán is emlegették a „bolond" városi családot.

7 BALÁZS GÉZA JEGYZETEK 1. K. Kovács László: A magyar állattartás kutatása. Budapest, 1948. ; Földes László: Az állattartás és a pásztorélet néprajzi szakirodalma. Index Ethnographicus VIII. 1-2. Budapest, 1963. 2. Kós Károly: A bivaly a kalotaszegi parasztgazdaságban. Eszköz, munka, néphagyomány. Bukarest, 1980. 197-277.; Viga Gyula: Népi kecsketartás Magyarországon. Miskolc, 1981.; Viga Gyula: Szamártartás Magyarországon. Ethnographia, XCIII., 1982. 448-462. 3. Gondolok itt elsősorban az MTA Néprajzi Kutató Csoport varsányi társadalomnéprajzi kutatásaira, amelyek „A falu társadalmi szerkezetének és a falusi életmódnak a változásai" című akadémiai kutatási főirány keretében születtek. Bodrogi Tibor (szerk.): Varsány. Tanulmányok egy észak-magyarországi falu társadalomnéprajzához. Budapest, 1978. Hasonló indíttatással vizsgálják a Közép-Tisza-vidék népi kultúráját az ELTE néprajz szakos hallgatói is. E kutatás keretében született meg ez a dolgozat is. 4. Sárkány Mihály: A gazdaság átalakulása. Vö. Bodrogi i. m. 63-150. 5. Görömbölyi László: Mélyponton a juhtartás. Magyar Nemzet, XLVIL, 1984. szeptember 19. 6. Herman Ottó: A magyar pásztorok nyelvkincse. Halászélet, pásztorkodás. Budapest, 1980. 405. 7. A gyűjtőmunka 1982 és 1984 között az ELTE néprajz szakosainak ároktői kutatótáborában készült. A kutatótábort dr. Papp Józsefegyetemi docens irányította. Köszönettel tartozom Papp József és Sárkány Mihály útmutatásaiért, valamint Halász Vince és Halász József adatközlőimnek a szíves segítségükért.