A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Ujváry Zoltán: Cigánymaszkos alakoskodók

A karaktert - és mint genre-alakot - megközelítő első vígjátéki ábrázolást Csokonai Vitéz Mihály Gerson c. darabjában (1795) láthatjuk. Az Antal Calefactor cigányszereplő komikus alak, tipikus vígjátéki figura, akin jól lehet derülni. A cigányokra jellemző módon beszél magyarul, ami már önmagában is mosolyt vált ki a nézőkből. A latinul nem tudó cigány félreérti a partnere beszédét, s tréfás válaszokat ad. Az ördöggel való találkozását naivan, nevetést kiváltóan adja elő. A vele való tréfás dialógus az ördögtől való félelemre épül. A komikumot a vulgáris szavak (sartam, tokit, bassom) is fokozzák. Egyik színpadi partnere Ábrahám, a zsidó.

3 Ehhez hasonló figura jelenik meg a 18. század második felében keletkezett iskoladrámában. A Comoedia de Zingaro et Famulo a cigány és a mendikáns diák tréfás dialógusán alapszik. A diák latin beszédét a cigány nem érti, illetőleg a Gerson-beli cigányhoz hasonlóan félremagyarázza, és ebből ered a komikus beszélgetés, amit még fokoz a cigány zagyvalék szövege.

4 A vígjátékírók korán észrevették, hogy cigányszereplő a darabban jó lehetőséget kínál a komikumra, a nézők megnevettetésére. A többnyire ügyefogyottnak, naivnak (de nem butának) ábrázolt alak megjelenése mindig biztos sikert jelentett. Amint az irodalmi források mutatják, egy sajátos kép alakult ki a cigányról, mint embertípusról. Ez szinte évszázadokon át rögzült és a 19-20. századi drámákban - különösen a népszínmüvekben - a cigány majd csaknem ugyanazzal a jellemző vonásokkal lép a színpadra, mint századokkal korábbi elődje. Ezt figyelhetjük meg a népi dramatikus szokásokban és színjátékokban is. A figura gyakori megjelenítéséhez nyilvánvalóan hozzájárulhatott az, hogy könnyen, kevés kellékkel lehetett alakítani. A cigányalakok fő jellegzetessége: fekete arc, rongyos, színes tarkabarka öltözet, kenderszöszből készített paróka, szakáll. A cigányasszonyt alakító játékos minden esetben színes ruhát vett magára, arcát pernyével, kéménykorommal vagy boksszal bekente, vagy pirosítóval befestette. Az arc eltakarására fekete harisnyát is felhasználtak. A szemnek, szájnak nyílást vágtak. A szájat szélesen pirosra festették. A cigányasszony-alakoskodó kenderszöszből kontyot készített, rongyból, kenderszöszből mellet formált, ha terhes asszonyt imitált, hasát párnával vagy ruhaneműekkel domborította ki és bő tarka szoknyát húzott magára. Elmarasztalhatatlan kellék volt a cigány nők viseleteként jellemzőnek tartott színes virágos fejkendő. A cigány embert alakító játékos szintén használt öltözetben jelent meg. Többnyire kifordított kabátot vett fel, a derekát szalmakötéllel kötötte körül, rossz csizmát viselt, fejére tollal díszített kalapot tett, az arcát befeketítette és rendszerint pipát tartott a szájában. A fő jellegzetességeken kívül a megjelenítésben számos variáció is megfigyelhető. Egy-egy jelenetnél a cigány mesterségére utaló attribútumok is jelen vannak. A teknővájó cigány teknőt, a kosárfonó kosarat, a fúróárus fúrót stb. vitt magával. Ezeket árulta. Gyakori volt a gyerekével kéregető cigánypár. A cigányasszony batyut kötött a hátára, abba egy gyerekpólyát helyezett, vagy az ölében tartotta. Némely változatban a komikumot fokozta az, hogy a cigányasszony nagy hassal jelent meg, és a cigány ember az éhező családjának kérte az adományt. A cigányasszony jó lehetőséget adott a közönség szórakoztatására. A férfiak tapogatták a hasát, a mellét, a szoknyája alá nyúlkáltak és obszcén megjegyzéseket tettek. Ezt a közönség mindig nagy derültséggel figyelte, s a sikerhez hozzájárult az is, hogy mindenki tudta: a genitalias részeket kellően kidomborító cigányasszonyt férfi alakítja. Erotikus és fallikus megnyilvánulás gyakran előfordult a cigányalakoskodó játékokban. így pl. a cigány férfit alakító játékos a nadrágjához falioszt imitáló piros paprikát, kolbászdarabot vagy egyéb „kelléket" helyezett. A cigánymaszkos alakra nemcsak a formai megjelenítés a jellemző és általános az egész magyar nyelvterületen, hanem a beszéd is. A dramatikus játékok cigánya sajátságos nyelvezettel beszél. Olyan „nyelvjárásban", amilyen a valóságban nincs, csak a nem cigány származású ember tulajdonítja cigány sajátosságnak. Erre a beszédjellegzetes-