A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 24. (Miskolc, 1986)

FEJEZETEK A TAKTAKÖZ NÉPRAJZÁBÓL - Bencsik János: Kísérlet a Taktaköz néprajzi elemzésére az egyházi anyakönyvek és a recens néprajzi anyag segítségével

Ide kívánkozik Taktaköznek, egy új típusú megközelítésből fogant leírása: „A Taktaköz nagyon hasonlít a Bodrogközre, attól területileg is csak a tokaji hegy választja el. Tájilag a Szerencsi-dombvidék, a Harangod és a Tisza vonaláig terjed. A Tisza szabályozása előtt a terület legnagyobb részét elöntötte rendszeresen a víz. A faluk itt is az ármentes magasulatokra települtek, kevés biztos szántójuk maradt. Uralkodó gazdasági ágazatuk, részben a Taktaköznél már elősorolt vízi életre épült, részben pedig a rét- és legelőgazdálkodáson alapuló állattenyésztés volt."

5 E falvak lakói a természeti környezetből eredően halásztak, vadásztak, csikásztak, de nem élték, a néprajzi irodalomból jól ismert rétes emberek életét, történeti forrásaink és néprajzi adataink is sokkal inkább szántó-vető, gazdálkodó és a rétek hasznával számoló, állattartó településeknek mutatják Taktaköz falvait. K. Kovács László már 1940-ben felhívta a figyelmet arra, hogy „e falvak a Takták között a hátasabb helyre húzódtak, ilyen hátas helyen folyt a földmívelés (. . .), a víz csak kiegészítette életüket, gazdasági életüket, főleg hallal és nagymértékben mocsári erdők fáival."

6 A fent idézett sorokon túl Dankó Imre is utal arra - igaz, hogy elsősorban a Bodrogközre értvén -, hogy „természetesen (...) kezdettől fogva (?) földet is műveltek, állatokat is tartottak, kendert, káposztát és sok minden mást is termeltek, termeivényeik nagy részét maguk is dolgozták fel (pl. szövés-fonás). Lehetett bármily általános, az életmód irányába meghatározó erejű, fontos is a halászat vagy általában a vízhez kötődő egyéb foglalatosság, az mindig megmaradt a földesúri, illetve a jobbágygazdálkodás keretei között."

7 Taktaköz kutatása szempontjából fontos az a kérdés is, hogy e falvak népe - akár a késő feudalizmus, akár a polgárosodás évtizedeiben - részt vett-e és ha igen, milyen mértékben, milyen jelleggel, az uradalmi, majd pedig a nagybirtokosok szőlőüzemeinek művelésében. Megítélésünk szerint elsősorban és mindenekelőtt az olcsó munkaerőt biztosították, különösen azok a falvak, amelyek földesúri jogon kapcsolódtak a Hegyaljához (pl. Tiszaladány). Szerepükre az 1770-es urbárium szerkesztői is utaltak, miszerint a taktaközi falvak jobbágyai a Hegyaljára jártak szőlőmunkára, s ottani keresetükből nemcsak porciójuk telik ki - mint írták -, hanem kenyérre is jut abból.

8 A jobbágyfelszabadítást követően, a polgárosuló társadalomban megszűnt a jobbágy személyi kötöttsége, ezért szabadon jelentkezhettek Hegyalja munkaerőpiacain. Jellemző, hogy a XVIII. század második felétől mind gyakrabban megtalálhatjuk (pl.) Tokajban is a ládányi, csobaji származású szolgákat, szolgálókat, kocsisokat stb. Közülük kerültek ki a belső cselédek, akik a módos és rangos családok (kézművesek, kereskedők - pl. a görög Kefala család -) ház körüli gazdálkodásában vettek részt. A munkaigényes szőlőművelésre csak alkalmanként vették igénybe a belső cselédséget. A taktaköziek a hegyaljai mezővárosok, így Tokaj és Tarcal árucseréjében is szerephez jutottak. Mezőgazdasági termeivényeikkei-tojás, baromfi, aprómagvak, zöldségfélék - jelentkeztek e városok heti piacain és országos vásárain. A ladányiak a XX. század elején „szakosodtak" a zöldségtermelésre, ők látták el a környéket káposztával, gyökérrel, sárgarépával, továbbá egyes gyümölcsfélével. A szegényebb ládányi asszonyok egyike-másika arra vállalkozott, hogy az általuk sütött kaláccsal, pereccel e városok piacain megjelenjen. E magas feldolgozottságot igénylő, viszonylag kelendő áru jövedelméből szerényen megélhettek. Egy-egy özvegyasszony, esetleg családjával egyetemben piacra termelt, vásárra dolgozott. Azt is természetesnek kell vennünk, hogy a taktaközi falvak haszonállataikat elsősorban a hegyaljai vásárokon értékesítették. Az is értelemszerű, hogy igen gyakran összekapcsolták az eladást és a beszerzést, illetve az értékesítést és a vásárlást. Ez a kereskedelem többnyire az eladásra szánt mezőgazdasági termék és a vásárosok (városlakó kereskedők és kisiparosok) által kínált ipari áruk alkalmi cseréjén alapult. Az állandó munkavállalási és áruértékesítési kapcsolat miatt szinte mindegyik faluból vezetett földút, gyalogösvény a közeli mezővárosokba, Tokajba, Tárcáira. A régi