A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 23. (Miskolc, 1985)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Pap Miklós: Hordósütő vasak a Hegyalján

Hordósütő vasak a Hegyalján Néprajzi gyűjtésünk folyamán sokszor találkozunk anyagban, alakban, kivitelben, sőt funkcióban is egymáshoz nagyon hasonló két eszközzel a biloggal és a hordósütő vassal. Szemre alig lehet őket egymástól megkülönböztetni. Mindkettőnek az anyaga vas, mindkettőnek a formája rendkívül változatos, mindkettőnek van nyele, mindkettő kovácsoltvas munka s mindkettőnek azonos a használati folyamata, — köze van a tűzhöz. E tárgyakat gazdaságtörténeti, kereskedelmi, néprajzi és népművészeti szempontok alapján vizsgálva beszélnünk kell a tárgy rendeltetéséről, azok formai változatairól, a használat kialakulásáról és koráról, a használók tulajdonviszonyairól s készítésük technikai, néprajzi, népművészeti vonatkozásairól. A hordósütő vas egy fanyéllel ellátott, szabályos vagy szabálytalan alakú formába foglalt vasból öntött, kialakított, vagy vaslapra aplikált, vaslemezekből, vagy vaspálcákból készült betű, monogram, címer vagy helységnevet tartalmazó tulajdonjegy, melyet szabad lángon vagy tűzhelyen megtüzesítenek s a hordófenékbe sütnek. Rendeltetésük hasonló a bilogokéhoz, csak azzal nem élő állatokat bélyegeznek, hanem hordókat. A bilogoknak a jelentősége az állattartásban nemcsak az volt, hogy a gazda felismerje ellopott, elhajtott, vagy a gulyában fél év, év után is a már megnőtt, megváltozott növendékállatát, hanem a marhavészek idején kizárt mindenfajta csalási lehetőséget, mert elhullás esetén a pásztor csak a jelzett bőrrel számolhatott el a gazdának. A hordósütő vasaknak a rendeltetése is az volt, hogy a hordó örök érvényűén hordozza a tulajdonos tulajdonjegyeit, hogy azt sem eladni, sem ellopni, sem elcserélni, sem átalakítani ne lehessen. Erre sokszor nem is annyira a hordó, mint inkább a benne levő hordónál is értékesebb italok védelme miatt volt szükség. Mivel a hordó ilyen féltett kincs volt s elcserélése is súlyos károkat okozhatott, kialakult a termelőknél az a gyakorlat, hogy hordósütő vasakkal hordóik fenekeibe nevüket, nevük kezdő betűit, monogramjukat, címerüket, mint tulajdonjegyet beleégették. A besütött jelek sok esetben nemcsak a tulajdonjegyet, hanem a bor származási helyét is tartalmazták például: Tokaj, Tolcsva, Göncz stb. Ezeknek különösen az elmúlt évszázadok borszállításainál volt jelentőségük. Nemcsak magánszemélyek, hanem cégek, társaságok is égető vasakkal jelezték hordóikon tulajdonukat például: Bortermelők R. T., Szirmay-Görgey, Piarista-rend Mád stb. De ilyen jelekkel égették a hordókba az állami hitelesítők is a hordók űrtartalmát bizonyító jeleket. A hordó hitelesítése, bélyegzése mindig tartalmazza az űrtartalom-megjelölésen (pl. 76 1., 186,5 1. stb.) kívül az állami jegyet, mely hol címer, hol korona, vagy annak változatai, továbbá a hitelesítés évét. Ez utóbbi ténynek a borkereskedelemben rendkívüli a fontossága. A borkereskedelem ugyanis nem fogadja el hitelesnek csupán az utolsó két-három év hitelesítését. Ez teljesen indokolt. Ha ugyanis pl. egy kétszáz literre hitelesített hordó abroncsait a következő évben meghúzzuk, az már nem lesz kétszázliteres, hanem kevesebb. S ha néhány éven át rendszeresen meghúzzuk az abroncsokat,