A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Tok Miklós: A selmeci akadémiai ifjúság mozgalmai (Első közlemény)

kör és az akadémiai tanács között. Az egyik 1901. évi disznótoros estély kilengései alkalmával sor került az igazgatói lakás ablakainak a beverésére. Ezért az akadémiai tanács ezt az esetet az 1901. jan. 17-i tanácsülési határozat megsértésének tekintette. Az említett határozat kimondta a következőket: „Az akadémiai hallgatók, ha mint ifjúság, gyűlést tartani akarnak, kötelesek erre, legalább 24 órával a gyűlés előtt az igazgatótól engedélyt kérni, s neki a gyűlés tárgysorozatát bemutatni. A gyűlés határozataiért az elnök felelős.. ,"

14 Az 1901. dec. 12-i akadémiai tanácsi határozat már úgy intézkedett, hogy „miután a tanács arról győződött meg, hogy a Steingrubei összejöveteleken, felvonulásokon meghonosodott szokások az utóbbi időben annyira elfajultak, hogy további gyakorlásuk az ifjúság műveltségi fokának a süllyedését, erkölcsi érzületének s kedélyének megromlását vonhatnák maguk után, s mivel a Steingrubei disznótoros estély nyilvános helyen, engedély nélkül tartatott meg, és a Steingrube nagyközség ezidőszerinti működése tovább már nem tűrhető, az ablakbeverés által pedig nemcsak az igazgató személye, hanem az akadémiai tanács is meg van sértve."

15 Az ifjúság dec. 13-i demoranduma — melyet 263 hallgató írt alá —, válaszként a következőket hozza az akadémiai tanács tudomására: „Steingrubének nincs egyesületi jellege, nem egyéb az mint asztaltársaság, alapszabályai, törvényei sincsenek . . . Ugyanakkor a maga egyszerűségével, igaz magyarságával hivta fel Steingrube magára a figyelmet a nyári diákkongresszus alkalmával is ... Az igazi magyar diákéletet Selmecen a Steingrube teremtette meg. A polgárok is mindig rokonszenvesen nyilatkoznak Steingrubéról, annak mulatozásain, mint vendégek, mindig a legnagyobb örömmel jelennek meg . . . Steingrube szüntette meg a német bruschenschaftokat az ifjúság körében, s helyükbe oly szokásokat hozott, melyek az igaz magyarság bélyegét viselik magukon ... Ha semmi más csak a kegyelet volna már, ami előttünk rokonszenvessé tenné Steingrubét, akkor is kell, hogy mint őseinkről reánk maradt, igaz magyar intézményt életben hagyjuk ... Az akadémiai tanács határozata tehát komoly elbírálás nélkül tör pálcát az ifjúság feje felett."

16 Az akadémiai tanács a Steingrubével kapcsolatban hozott határozatát, az ifjúság minden fellebbezése ellenére is, fenntartotta, s ezáltal, „Steingrube nagyközség" megszűnt létezni.) Még egy érdekes bizonyíték az akkori selmeci állapotokra, megromlott tanács—diák viszonyra: Az 1902. május 6-i tanácsülés, az akadémiai ifjúsági kör elnöke azon kérelmének, „hogy valahányszor az ifjúság ügye a tanácsban tárgyaltatik, az ifjúság képviselője ezen tanácsülésbe behivassék s ettől a szükséges információt mindenkor beszerezhessék" — a fennálló akadémiai ügyrend és az akadémiai rendszabályok értelmében hely nem adatik.

17 Visszatérve a selmeci ifjúság egyleti törekvéseinek 19. század végi és 20. század eleji alakulásához, meg kell említenünk a folyamatosság kedvéért, hogy a „Magyar Társaság", amely 1879-ben Akadémiai Ifjúság Körré alakult át, kezdetben bérelt, később saját házban működött, állandó költözések közepette. Mozgalom indult ezért egy új, állandó otthon létesítésére. Sok akadályt, még az anyagit is leküzdve, 1908. nov.-ben állt „a kedves, kellemes otthon." Az ifjúsági kör ekkor 382 tagot számlált. A kör taglétszámát és befolyását tekintve is az első helyen állott országszerte. Mostani legfontosabb célkitűzése: három évtized munkájának, fáradozásának eredményét, az új otthont kell a jövőben megfelelő tartalommal megtölteni. Részben már a régi keretek között is elindultak e célkitűzés megvalósítása felé. Ezeket a formákat fejlesztették tovább. A kimondott selmeci szokások, hagyományok gyakorlásának a színhelye is most már az új otthon. Azon hagyományoknak, amelyek fönnmaradtak, hogy a selmeci diákéletnek egy romantikusabb, színesebb korát idézzék fel emlékezetképpen." „Ugy van, emlékezetképpen ... Mert jelen diákéletünk, a legtulzottabb optimizmus szempontjából nézve sem azonosit-