A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Balázs Géza: A cserépfalui díszes fafaragó korszak vége

lyuk készítéséhez is értettek, ezeket kapocskával faragták ki. A deszkavályúk fejlettebb változata a rekesztékes vályú. A faragóemberek munkája volt az istállókban lévő hídlás, és a körömrúgó elkészítése. Ők faragták a kantárfát is. Kósik András emlékezete szerint: „Egerlövőn a község bikája alá csináltuk a hídlást." Cserépfalu a nagyüzemi szőlőművelés kezdetéig a környék fontos szőlőkaró-szállítója is volt. Tóth Lajos édesapja állítólag évente 50-100 ezret is megfaragott. Legnagyobb szállítója volt a tibolddaróci szőlősgazdáknak. A szőlőkaró-kereskedelem révén jó viszonyba került a fél falu a bortermelőkkel, vincellérekkel, s ezeket a kapcsolatokat a második világháborús közös katonáskodáskor gyümölcsöztették. A hatvanas évekig készítették Cserépfaluban a jármokat. Míg a többi terméket „vaktában" is elkészítették, jármot csak előzetes megbeszélés után faragtak. Állandó megrendelőjük volt egy Békési nevű gyomai kereskedő. 1948/49-ben - az emlékezet szerint - a nádudvari állami gazdaság számára 30—40 jármot faragtak. A Keselyűhalmi Állami Gazdaság 20 db járomot rendelt ugyanabban az időben. Ezek voltak jármokból az utolsó „nagybani" rendelések. Egyéb kisebb eszközök is készültek Cserépfalun: előfordul még a háztartásokban a helyi készítésű foghagymazúzó. Fogóval van ellátva, alsó, vaskosabb részét faragott minta díszíti. Az abroncsos mozsárban régente sáfrányt törtek. Nem is kellett különleges ügyesség a kamó készítéséhez. A kamó olyan faág, amelynek sokfelé ágazó gallyai vannak. Ezekre húsokat aggatnak. Végleg a múlté már a sütőlapát is. Néhol a fészerben, kamrában, a düledező kemence mellett találni egyet-egyet, de újabbak már nem készülnek. A sütőlapát szélesebb típusát nevezték vetőlapátnak, a keskenyebbjét szedőlapátnak. Nyelén rovások, cifrázások voltak. * Cserépfalu faszerszámkészítőinek sokéves, kialakult kapcsolata van a kereskedőkkel. Név szerint ismert kereskedők keresték föl egykoron a falut: Nádudvarról Bíró, Karcagról vagy Mezőtúrról Schwarz, Mezőtúrról Erdős, Mezőcsátról Léderer, Túráról Szilágyi, Gyomáról Békési volt a két világháború közötti korszak ismert kereskedője. 1948-tól a „megmaradt" zsidók közül kevesen elevenítették föl régi tevékenységüket. De rendszeres kapcsolat maradt fenn - szinte napjainkig - Mezőtúr, Békéscsaba, Orosháza, a közelebbi Tura kereskedőivel. A felszabadulás után, főleg az ötvenes évektől az értékesítés láncolatában megjelentek a cigány kereskedők. Elsők között volt Bodor Gyula Füzesabonyból, majd őt követte a jászberényi Jakab Sándor. A cigány kereskedők a hetvenes évektől autóval jártak. Cserépfaluban Matyi Tóth Lajos faszerszámkészítő maga is folytatott kereskedelmet. Eleinte? két lóval járt, ma fia teherautójával viszi az árut. A faszerszámkészítők olykor cseréltek is. Kósik Lajos mesélte, hogy a „front" (második világháború) előtt kocsialkatrésznek való tölgyfát vittek Poroszló közelébe, a Kétútközi tanyához. Ott az intéző megadta érte az azzal egyenértékű terményt, takarmányt, a tanyásgazda pedig meg is toldotta. A szekér fáért egy kocsi lucerna járt. Cserébe a tanyásgazda 20 literes hordóját megtöltötték cserépfalui borral. A faragóemberek a felszabadulás után 4 ló alá való hídlást csináltak 5-6 mázsa búzáért. Léderer, mezőcsáti zsidó kereskedővel a felszabadulás előtt cseréltek: kapanyélért gyékénykosarat kaptak. A faragóemberek heti munkaciklusába mindig beleillesztették az egy-két vásározó napot. Manapság is el-eljárnak a híresebb vásárokba. Adatközlőim a következő tavaszi vásárokat sorolták föl: Poroszló, Tiszafüred, Árokszállás (cifra és sima kaszanyél, kapanyél). A fontosabb vásárok, és az ott kelendő cikkek a következők voltak: Miskolc (létra, kasza-, kapanyél), Sajokaza (gereblye, kaszanyél), Ónod (seprűfélék, nyelek), Tiszacsege,