A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

MŰVÉSZETEK - Szilágyi Dezső: Bécsi porcelánok a Szilágyi-gyűjteményben

Bécsi porcelánok a Szilágyi-gyűjteményben A bécsi udvar körül élő magyar főurak, a földbirtokosok, valamint a művészeteket kedvelő és feltörekvő polgárok, több mint egy évszázadon át, vásárolták a bécsi porcelánt. Ekkor ez volt az egyetlen lehetőség, hogy az igényes vásárló művészi és finoman megmunkált porcelánhoz jusson. Az érvényben volt osztrák iparpolitika vámvédelme miatt Magyarország volt akkor, a gyár legjobb piaca. így igen természetes, hogy országunk volt később, e remek ipari termékek, jelentős lelőhelye. VI. Károly mint német-római császár, aki hazánkban III. Károly néven uralkodott, 1718-ban írta alá, Du Paquier, Heinrich Zerde, Christoph Conrad Hunger és Martin Becker részére 25 éves időtartamra „Privilégium"-át. Ennek értelmében a gyár, Bécs Rossau külvárosban kezdte meg működését. Az első sikertelenségek után Du Paquiemek sikerült 1719-ben, juttatások remek ígéretével, Sámuel Stöltzelt, a meisseni arkanistát — a porcelán massza és máz előállítóját — munkatársként megszerezni. A nem szűnő anyagi viszontagságok miatt Stöltzel visszamegy Meissenbe és magával viszi Johann Gregorius porcelánfestőt, kinek távozása rendkívül érzékenyen hatott a gyárra. A gyár pénzügyi nehézségei tovább gyarapodnak. A készítmények magas művészi értékűek, de drágák. Igy 1724-ben Du Paquier felajánlotta az áttelepülést Nürnberg városának. A bemutatott mintagyűjteményt a város megvásárolta, de az áttelepülésre nem került sor. Az anyagi nehézségek még fokozódnak. Időközben Bécs pénzügyi segítséget nyújt és a felgyülemlett porcelánok árverésére és sorsolására több esetben sor kerül. Végül 1744-ben, egy kincstári bizottság, mint Császári és Apostoli Királyi Porcelángyárat saját kezelésbe veszi. 1747-ben Johann Josef Niedermeyer kerül mint első modellmester a gyár élére. 1749-ben, védjegyként, a máz alatti kék pajzsjegy kerül bevezetésre. Az ismétlődő pénzügyi nehézségek enyhítésére II. József császár úgy határozott, hogy a gyárat árverésen fogja értékesíteni. Az árverést 1784 májusára tűzték ki. A felszerelés, az árukészlet és a nyersanyag megbecsült értéke, az értékbecslő bizottság szerint, 300 000 forintban nyert megállapítást. Ezzel szemben a kikiáltási összeg, csak 45 000 forint volt. E kedvező vételi lehetőség dacára az árverésen vevő nem volt. Két hónappal később Tatáról, Kuny Domokos, jeles budai fajanszgyáros a gyár megszerzésére, bérbevételi ajánlatot tesz. Ez már későnek bizonyult, mer újabb határozatok következtében, a gyár udvari kezelésben maradt. Élére 1789-ben végérvényesen Konrad Sörgel von Sorgenthal kerül. Az időközben elhunyt Niedermeyer helyére pedig Anton Grassi, mint művészeti vezető és a festészet irányítója kerül. A kitűnő Grassi és Sorgenthal együttes működés rendkívüli fellendülést eredményezett és évei, a gyár történetében az „aranykort" jelentették. A bekövetkezett háborús évek és az 1809. évi I. Napóleoni megszállás rendkívül nehéz időket hozott. Végül is 1862-ben az osztrák alsóház költségvetési vitájában megszületett, a gyár megszüntetését célzó határozat. 1862-ben a gyártás megszűnik és ezzel az égetőkemencék másfél évszázadon át éjjel és nappal lobogó tüzei, örökre kialvadtak. 1978 évben a Szilágyi-gyűjteményből — melynek alapjait Szilágyi Tamásné sz.: Benes Irén, az 1900-as években rakta le, majd 1930-ban vezetését én vettem át, most