A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

MŰVÉSZETEK - Nyitray László: Szentpétery József életútja

nem sajátított el, mivel az lényegesebb kézügyességei nem rendelkezett. Kilenc hónapos hangácsi tartózkodás után Kassára megy, ahol 1796 áprilisában Vásárhelyi Pál ötvösmesterhez áll be inasnak. Itt dől el sorsa, s kötődik az élete immár elválaszthatatlanul az ötvösséghez. Tanulás közben egyszer meglátja mesterét, amint alakos domborművön dolgozik, ő is megpróbálkozik vele, de sikertelenül. A Kassán kipattant szikra azonban nem hamvad el, később is mindújra kísérletezésekre ösztönzi. Felnőtt korában azután eredmény és siker koronázta szívós iparkodását. Kassai inasévei során sok kicsinyeskedés nehezíti tanulását, fejlődését és életét. Rajztanárával összeütközésbe kerül, mivel nem hajlandó elfogadni annak konzervatív oktatási módját, s mesterével sem sikerül mindig jól kijönnie. Huszonegy évesen felszabadul és önálló életet kezd. Először Rimaszombatban szeretett volna letelepedni, de az akkor ott tevékenykedő ötvösmesterek eltanácsolták, így Lőcsére ment, majd onnan tovább Bécsbe, Triesztbe, Görzbe, Gradiskába. Olaszországon keresztül Franciaországba szeretne jutni, de terveit a kor politikai eseményei (napóleoni háborúk) meghiúsítják. Visszatér Bécsbe, aztán Lőcsére visz az útja. 1808-ban újra Bécsbe indul. 1809-ben már Pesten van, ahol tartósan szeretne letelepedni. A zömmel német pesti ötvösök barátságtalanul fogadják Szentpéteryt, nem akarják céhükbe befogadni. Végül mégis sikerül kérelmét elfogadtatnia. Felvételének feltétele egy mű megalkotása, mellyel 1811 áprilisában készül el. Ez a munkája egy ezüst kehely, amit a szilvásváradi református templomban ma is használnak. Jóllehet munkájával bebizonyította rendkívüli tehetségét, ízlését és kézügyességét, nem tudott támogatókra, megrendelőkre szert tenni. Ez a körülmény nagyban befolyásolja további sorsát. Pesten nem maradhat, 1812-ben Losoncra költözik, ahol 1818-ig tartózkodik. Sorsa rendeződik, sok megrendelést kap. Ebben az időszakban egyik legjelentősebb alkotása a pesti házi gyalogezred, később 32-esek díszes tamburbotja volt. 1818-ban visszatér Pestre. Különféle megrendeléseket kap, egyházi kegytárgyakat, kannákat, serlegeket, dísztárgyakat, háztartási eszközöket, sportdíjakat készít. Művein megjelenik és egybeolvasztva tükröződik a francia és bécsi ötvösök hatása, akiknek alkotásaival ausztriai tartózkodása alatt ismerkedett meg. Természetesen mindezeket az elemeket a magyar ízlésnek megfelelően alkalmazza. Minden művével nemzete dicsőségét akarta szolgálni, s mindegyik társadalmi réteg igényeit, óhajait ki tudta elégíteni. Arra törekszik, hogy maradandó művet alkosson, olyat, aminőt még senki nem készített. 1822-ben hozzáfogott egy ezüst virágcsokor elkészítéséhez, mely már 45 virágszálból állott, amikor műhelyéből 1844-ben ellopták. Ezenközben újból föléled benne a Kassán született szikra, az alakos domborművek alkotásának szándéka. Szentpétery célja: lelket lehelni az anyagba, víziókat, megcsodált csataképeket, emberi erőfeszítéseket és indulatokat ércbe kalapálni, nagy eseményeket rögzíteni az érc hideg síkján. Témául Nagy Sándor harci tetteit választotta, Charles Le Brun festményei alapján. Első próbálkozásai, minthogy nem rendelkezett kellő tapasztalatokkal, kudarcba fulladnak. A sikertelenség azonban nem tántorítja el a munkától, az újabb próbálkozásoktól. 1828-ban meglátogatja Kazinczy, aki olyan emberként jellemzi Szentpéteryt, aki nem gondol azzal, ami neki hasznot hajtana, arra gondol csupán, ami neki örömet és hazájának fényt ad. 1830 április 1-én, 49 éves korára végre elkészült az első nagy mű: „Nagy Sándor átkelése a Granichuson". Reménnyel telve küldi el művét egy bécsi kiállításra. Avart siker elmarad, a zsűri kétségbe vonja a mű eredetiségét, Görögországból származó antik darabnak tekintik. Nem hiszik, hogy egy Európában e korban élő művész ilyet