A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)
TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Hőgye István: Adatok a Zemplén megyei cigányság XVII-XVIII. századi történetéhez
Mindkét eskü szövege történeti és néprajzi szempontból is nagyon érdekes és figyelemreméltó. A közölt zempléni levéltári iratok segítséget adhatnak a magyarországi cigányság XVII-XVIII. szd.-i történetének megírásához, hiszen a jelenükről a közelmúltjukról sokat írnak, vitatkoznak 3 7 de a múltjukról alapos átfogó magyar nyelvű tanulmány alig található, ami van is, szemléletben régi, céljában, szándékában elavult. Szükség lenne a szovjet és a jugoszláv történészek e témában végzett levéltári történeti kutatásait, eredményeit felhasználni a hazai cigányság múltjának összehasonlító, elemzőbb, alaposabb megismertetéséhez. 3 8 A cigányság saját múltismerete hiányos. A jelenből kiinduló jövő építéséhez eddigi munkája kevés, a társadalomtól is több kell, mint intézményes jóakarat, politikai határozatok, bizalmat erősítő konkrét cselekedet, melyekhez a cigányság nagyobb cselekvő részt vállalása párosulhat. Jó lenne, ha nemcsak a jelenben, a jelennek élnének, hanem alaposan megismernék múltjukat, amelyre jövőjük épülhet. HÓGYE ISTVÁN JEGYZETEK 1. Élet és Irodalom 1971. évf. cikkei. Táncos Gábor, Csányi László, Gyertyán Ervin, Szegő László cikkei, Világosság 1982. 1. sz., Lendvai Ferenc cikke. Valóság 1974. 1. sz. Kemény István írása, Kritika 1981. 11. sz. CsalogZsolt vitája Vekerdi Józsefiéi, Vigília 1981. októberi számának cikkei. 2. Szirmay Antal: Notitia Topographica, Politica Zempléniensis Buda 1803. 330. o. 3. Tamás Ervin-Révész Tamás: Búcsú a cigányteleptől. Kossuth Kiadó Bp. 1977. 9. o. 4. Szirmay: im. 54-55. o. és Adalékok Zemplén Vármegye Történetéhez II. kötet 198-199. o. Matolay Etele közlése. 5. Zemplén vármegye Levéltára (ezután Z. lt.) IV-1001/b. Fasc. 238. No. 40. 6. Szirmay: i. m. 56. o. 7. Felhő Ibolya- Vörös Antal: A Helytartó Tanács Levéltára Bp. 1961. 169-187. o. 8. Z. lt. Fasc. Crim. 357. No. 89. 9. Z. lt. Fasc. Crim. 357. No. 90. 10. Z. lt. Fasc. Crim. 403. No. 25. 11. Z. lt. Fasc. Crim. 403. No. 26. 12. Z. lt. Fasc. Crim. 357. No. 94. 13. Z. lt. Olaszliszka körlevelek jegyzőkönyve 1790. 59. o. 14. Z. lt. Közgyűlési jkv. 1765. év 814. o. 15. Z. lt. Közgyűlési jkv. 1742. év 89. o. 16. Z. lt. Közgyűlési jkv. 1753. év 318. o. 17. Z. lt. Közgyűlési jkv. 1753. év 490-491. o. 18. Z. lt. Közgyűlési jkv. 1758. év 357. o. 19. Z. lt. Közgyűlési jkv. 1760. év 311. o. 20. Z. lt. Közgyűlési jkv. 1760. év 344. o. 21. Z. lt. Közgyűlési jkv. 1766. év 462. o., 589. o., 718. o., 1024. o. 22. Z. lt. Közgyűlési jkv. 1771. év 124. o. 23. Z. lt. Tokaj körlevelek 1773. No. 2. 24. Z. lt. Tokaj körlevelek 1784. No. 9. 25. Z. lt. IV-1001/b. Loc. 105. No. 677. 26. Z. lt. Loc. 10. No. 1. 1759. évi sárospataki uradalmi cigányösszeírás. 27. Z. lt. Tokaj körlevelek jkv. 1792. év szn. 28. Z. lt. IV-1415. No. 62. 29. Z. lt. IV-1001/c. Prot. 139. 1005. o. 30. Z. lt. Loc. 13. No. 122. 31. Z. lt. Loc. 13. No. 134. 32. Z. lt. Tokaj V/36. Cigányösszeírások 1776. 33. Z. lt. Tokaj V/36, összeírás 1785.