A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Ján Podolák: Tradiíné ovciartstvo na Slovensku (Paládi-Kovács Attila)

gazdái 7—9 kg túrót számíthattak egy-egy fejősjuhtól. Ezzel szemben Bars, Hont, ÉszakSáros juhtartói csak 3—4 kg túrót kaptak juhaik után, ami igen nagy eltérést sejtet az egész juhászati ágazat jövedelmezőségében. (Sajnos nem tudjuk meg, vajon a gyapjú jövedelmezőségében volt-e ezzel ellentétes területi megosztottság Szlovákia tájai között.) Hangsúlyozza, hogy Szlovákiában — miként a Lengyel- és Ukrán-Kárpátokban, Románia területén és a Balkán pásztorkodó vidékein — az oltóval készült gomolyasajt az alaptermék, amelyből további eljárásokkal tartósabb termékek nyerhetők. Szlovákiában a fő tejtermék a brinza volt, azaz egyfajta, sóval tartósított juhtúró. Ez a termék a vlach jogon megtelepedett juhászok közvetítésével honosodott meg az Északi-Kárpátokban, eredete a balkáni pásztorkultúrákban keresendő. Régebben még tömlős tárolása is szokásban volt, s a tároló bőrzsák szlovák neve (t'emlovj éppenséggel a magyar tömlő szó átvétele. A savó- és zsendicefélék leírását követően bemutatja a juhvaj és a füstölt sajtok (őítiepok) készítésének módozatait. Füstölt sajtot Liptóban, Árvában, illetve a FelsőGaram és Észak-Gömör vidékén készítenek hagyományosan, kzoïtiepok alakját fából faragott formák adják meg, rendszerint állatfigurák (kakas, nyúl, szarvas, szív stb.). Breznó környékén párolással tartósított sajtok (parenice) is régtől készülnek. A tejtermékek értékesítése a juhászfalvak asszonyaira hárult, akik a városok piacain árulták a havasi szállásokon készült sajtokat, vajat és juhtúrót. A következő fejezet a pásztorok rendjét, azaz foglalkozási rétegét, munkaszervezeti formáit mutatja be. Áttekinti a pásztorbérek hagyományos formáit, a juhászok és a faluközösségek viszonyrendszerét. Ezt követi a hegyi szállások épületeinek összegző leírása, majd a legeltetési idény bemutatása következik. Ez utóbbi fejezetben olvashatunk a juhászok életkörülményeiről (szállás, élelmezés, ruházat), a hegyi szállások társadalmi és szellemi életéről is. Az utolsó nagyobb fejezet a juhászat gazdasági hasznát, a tejgazdálkodás, a gyapjútermelés, a hús- és irhaértékesítés, a juhokkal történő kosarazó talajjavítás hagyományos formáit összegzi. A zárszó a szlovák juhászat történeti alakulásának, európai kapcsolatrendszerének egyes kérdéseit villantja fel, miközben törekszik a szlovák specifikumok kiemelésére. Megvallom, szívesen vettem volna, ha Ján Podolák önálló fejezetben ismerteti a szlovák juhászat történeti fejlődésének menetét, ha bővebben szól a gazdaság- és társadalomtörténeti szempontból is annyira fontos üzemformákról, s ha ad egy bő áttekintést Szlovákia népi juh tartásának táji típusairól. (Kubijowycz 1930-ban közölt típusrendjéhez bizonyára lett volna mondanivalója.) A recenzens önző kívánságait azonban jórészt a magyar juhászat megírásra váró monográfiájának igényei diktálják. Podolák könyve ebben a megvalósult formában is kézikönyve lesz nemcsak a szlovák néprajztudománynak, de a tárgykörben érintett egész nemzetközi tudományosságnak és nagyon sokat profitálhat belőle a magyar etnográfia is. PALÁDI-KOVÁCS ATTILA