A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

MUZEOLÓGIA - KÖZMŰVELŐDÉS - Hankóczi Gyula: A Matyó Múzeum múltjából

vüli szépek voltak. Ezért szerettem volna, azt a teret hagyják meg ezeknek a régi házaknak. Hallom, most már kettőt be is bútoroztak. No annak nagyon örülök, mert ez volt az én célom. Ne csak a Bori néniét, hanem azt a környező szép házakat is hagyják meg. Elmúlik minden, de legalább ez maradjon meg. - Az 1960-as évekre a helyi népviselet eltűnt. Jelentett-e ez a múzeum munkájában valami kézzelfogható változást? — Annyiban, hogy megnehezedett a gyűjtés, mert idegenek is itt gyűjtöttek. Fölmentek a padlásra és mindent összegyűjtöttek. Az idegenek nem tudták, hogy rendszeres ez a ruha és mindenféle kacatot, régi holmit összevásároltak. A többiek röhögtek rajtuk. De maga a matyóság életében jelentett nagy változást. A látogatók elmentek a Hortobágyra meg a Matyóházba, az idegenforgalmi helyekre. Egerben rendszerint teleszítták magukat borral és akkor aztán bemutattak nekik rendszerint egy matyó lakodalmat. Rendeltek egy matyó lakodalmat. No és aztán este volt. A főtér tele emberrel, rengeteggel, hogy megnézzék a lakodalmat, meg aztán a lógósokat, akik tartoztak a lakodalomhoz. Nézték, nézték és estefelé zörögtek haza a szekerek a főutcán Erre a menyasszony annyira elszégyelte magát, hogy sírva fakadt és kitépte magát a tömegből és elszaladt. Hiába szaladtak utána, az egész dolog elmaradt. Nagyon jellemző ez az egész tünet. Idáig fejlődött a matyó viselet. Szinte ilyen cirkuszos izé lett. Azt mondták a legényeknek, hogy ha elmennek a bálba matyó ruhában, hímzett ingben meg kötényben, akkor nem kell fizetni. Azt csinálták meg, hogy elmentek és a kötényt rögtön beletették egy ilyen nagy selyempapírba, meg a mellényt is, lobogós inget, letették a lajbit is és úgy mentek be. - Hogyan értékeli múzeumi tevékenységét az elmúlt tizenkét év távlatában? — Tanári munkám mellett kitöltötte az én életemet. Az nekem a célom volt ugye egész negyvenkét esztendő (alatt), a matyók, a matyók, a matyók. Végig tudtam ezt nézni, kísérni, ennek a népnek, a matyóságnak a fejlődését, a szociális viszonyait, a népművészetét is. örülök neki, hogy elsősorban a matyóság sorsán próbáltam segíteni. Könyvet írtam a nyomorúságáról. Az volt az érdekes, hogy én voltam az első, aki ezt a kifejezést használtam a könyvben: matyóföld. Akkor aztán mindenütt, mindenütt matyóföld, matyóföld. Akkor aztán a téesz is átvette a Matyóföld Tsz nevet. Örülök neki, hogy valamit — úgy érzem — azért csak segíthettem; azért, hogy kiabáltam, azért, hogy segítsetek! Hogy nézzétek meg ezeket az embereket, segítsetek rajta! Nem szabad élni embereknek így, mint ahogy élnek! Ennyi idős létemre is szívesen, örömmel emlékezem arra a Kövesden eltöltött időre. Igyekeztem teljes erőmből segíteni, ahol csak lehetett. Megismertem őket és éreztem, hogy ezeket az embereket segíteni kell. És ha egy csipetnyit tudtam segíteni az én életemmel, akkor én már örömmel halok meg. HANKÓCZI GYULA