A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 22. (Miskolc, 1984)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Balázs Géza: A cserépfalui díszes fafaragó korszak vége

A cserépfalui díszes fafaragó korszak vége (Adatok a „faragó falu" néprajzához) Az alföldi és északi-középhegységi falvak többségében a mai napig úgy tartják számon Cserépfalut, mint a „faragó falut". Hírneve vetekszik a Dunántúli-középhegységben lévő Bakonybéllel és Urkúttal, avagy a messze földön ismert felvidéki Mecenzéffel. Cserépfalu és a Hór-völgye díszes fafaragásáról már napvilágot látott néprajzi közlemény,

1 most a két világháború között és a felszabadulás után prosperáló díszes fafaragó korszak „elmúlását" igyekszem megragadni. Ennek időszaka az elmúlt huszonöt—harminc esztendő, amelynek politikai-társadalmi változásai (jelen esetünkben elsősorban a téeszesítésre gondolok) és a gazdasági fejlődés (modernebb termelőeszközök) háttérbe szorítottak néhány hagyományos népi kisipart. Ez a nagyfokú átalakulás okozta a cserépfalui díszes fafaragó korszak hanyatlását. Ma még az emlékezetben elhalványodva élnek a hagyományok, a még élő mesterek éltetik a „faragó falu" régi nagy hírét, de a kezük alól kikerülő termékek már nem látszanak helyi hagyományt tükrözni, eltűnőben van a legegyszerűbb „cifrázás", díszítés is. Ezt az állapotot kívánja megragadni ez a dolgozat. * A cserépfalui parasztok kívánságára 1956-ban nyilvánították hivatalosan kisiparrá a faszerszámkészítést. Tóth Lajos faszerszámkészítő ezt a következőképpen mesélte el: „1951-ben a hagyományos mesterségünket a faszerszámkészítést, fakanálcsinálást seprűkészítés címen nyilvánították iparrá. Mi szerettük volna magunkat megkülönböztetni a seprűkészítőktől! 1956-ban tanácstag voltam, s a járási tanácselnökön, Szilágyi Lajoson keresztül egy kérvényt juttattam el az Iparügyi Minisztériumba, hogy legyen önálló faszerszámkészítő ipar. Lett is, még abban az évben." Az első esztendőben tíz cserépfalui faragóember váltotta ki az ipart. Az elsők között volt a felterjesztő, Tóth Lajos, akiből 1973-ban az ipar kiváló mestere lett. A Hegedűs-család, valamint Vályi Sándor szintén hamar iparosokká váltak. Derda István egymaga 1962-től tíz éven át volt kisiparos. Az adatgyűjtés évében, 1983-ban már csak Tóth Lajos maradt meg a „szakmában". Ez természetesen nem azt jelenti, hogy mások már nem készítenek faszerszámokat, de az ügyvitel vezetését senki sem vállalja szívesen. A faszerszámkészítés iparrá válásakor még két alapvető jelentőségű esemény is érte a falut. 1960-ban megszűnt a több mint száz éves Erdő-Legelő Közbirtokosság, amelynek földje képezte a megalakuló termelőszövetkezet alapját. Ettől az időszaktól vette kezdetét a régi, hagyományos díszes fafaragó korszak hanyatlása. Cserépfalut hosszú idő óta a díszes fafaragásairól tartják számon. A Bükkalja szomszédos falvai között érdekes munkamegosztás figyelhető meg. A bogácsiak kőművesek, kőfaragók, a noszvajiak háticsinálók, a bükkzsérciek meszesek és favágók, a cserépváraljaiak favágók, a szomolyaiak pedig szintén kőfaragók. A cserépfalusiakat faragcsálóknak, forgácsolóknak, fakukacoknak, famolyoknak, babrácsolóknak, fakanalasoknak nevezik mind a mai napig a szomszédos községekben. Ezek némelyike természetesen gúnynév,