A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 21. (Miskolc, 1983)

ORSZÁGOS ÜVEGTÖRTÉNETI TANÁCSKOZÁS - Veres László: Az üvegtörténeti kutatások helyzete Magyarországon

ORSZÁGOS ÜVEGTÖRTÉNETI TANÁCSKOZÁS Az üvegtörténeti kutatások helyzete Magyarországon A magyar üvegipar története alig ismert a külföldi szakemberek előtt. Mint ahogyan a régi nagy jelentőségű üvegmonográfiák szerzői, pl. Schmidt, Thorpe, Rademacher, Vávra, ugyanúgy az újabban napvilágot látott, egyetemes üvegművészet bemutatására vállalkozó külföldi feldolgozások készítői sem vesznek tudomást üveggyártásunk történetéről.

1 Ez utóbbinak meggyőző bizonyítékai a Cinzano üvegkatalógus, a Nemzetközi Üvegtörténeti Társaság Liege-ben megjelenő periodikája vagy éppen a néhány évvel ezelőtt NDKban kiadott üvegművészeti, üvegipari bibliográfia.

2 A magyar üvegipar történetének a külföld előtti ismeretlensége már csak azért is rendkívül sajnálatos, mert ezáltal nem érvényesülhetett a nemzetközi tudományos élet serkentő hatása a hazai kutatásokban és az európai üvegművesség történetéről alkotott kép szegényebb lett néhány olyan magyar vonatkozású adalékkal, amely véleményünk szerint módosíthatta, alakíthatta volna az üvegművészet általános fejlődéséről kialakított képet. A magyar üvegipar történetének ismeretlensége a külvilág előtt tulajdonképpen az üvegtörténeti kutatásunk általános helyzetéből is következik. Úgy tűnik, hogy ez közvetve két okra vezethető vissza. Egyrészt a muzeológiai tevékenység sajátosságára, másrészt pedig az ismeretek feldolgozási szintjére, a publikáltság fokára. A magyar múzeumok első üvegtárgyai, a keleti eredetű és római üvegek mellett az igen kvalitásos, egykor uralkodók, fejedelmek és gazdag nemesi családok háztartásai kincsének számító velencei darabok voltak. Az ezredéves ünnepségsorozat kiállításai és a XIX. század végi jelentős üvegtechnikai újítások irányították először a figyelmet az üvegtárgyak felé. Ennek eredményeként a még fennmaradt XVIII—XIX. századi magyar vagy magyarnak vélt üvegek jelentős része a múzeumi gyűjteményekbe került és megkezdődött a főként külföldi, ezen belül is elsősorban a cseh és a velencei származású üvegek és a magyar biedermeier üvegtárgyak gyűjtése. Ezek az üvegek azonban szinte teljes mértékben úri üvegek voltak. Ez a múzeumi gyűjteménygyarapító irányultság szinte századunk közepéig hatott. A régészeti feltárások ekkor még alig hoztak felszínre a korai magyar üvegkészítést reprezentáló emlékeket, vagy az ásatások során előkerült üvegtöredékek alig váltak ismertté a szakemberek előtt. Tapasztalatból állíthatjuk, hogy a mindennapos használati tárgyaknak számító, főként magyarországi üveghutákban készült töredékek igen kis számban találhatók a múzeumok gyűjteményi raktárainak polcain.

3 A gyűjteménygyarapítás, a múzeumi gyűjtemények helyzete természetesen jórészt meghatározta a múzeumok kiállító tevékenységét. Megoldhatatlan feladatot rejtett magában az a szándék, amely egy átfogó, de akár egy szűkebb időperiódus magyar üvegművészetének bemutatását kívánta volna célkitűzésül állítani. Csak az 1950-es évektől kezdve, amikor megindult az egykori királyi várak (Buda, Visegrád, Diósgyőr) módszeres feltárása és megkezdődött az egykori üveghutáink rusztikus termékeinek a szervezett gyűjtése (így a zempléni, a bükki területeken, Párád környékén, a Bakonyban stb.), nyílott lehetőség