A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 21. (Miskolc, 1983)

FÖLDRAJZINÉV-GYŰJTÖK TANÁCSKOZÁSA - Kálmán Béla: A mai helynevek nyelvjárási és történeti tanulságai

A mai helynevek nyelvjárási és történeti tanulságai 1. Megyéink közül az egyik legkisebb és a névsorban utolsó Zala vármegye volt az első, amely összegyűjtette és kiadta helyneveit 1964-ben. Bár sajtóvisszhangjában találkoztunk értetlen és rosszindulatú megjegyzésekkel is, általában kedvező volt a fogadtatása. Mintájára megyei kötetben jelent meg Somogy, Tolna és Vas, kiadásra kész Baranya. Járásonként indult meg Szabolcs-Szatmár, Hajdú-Bihar és Heves megye jelenkori helynévanyagának kiadása. Szinte minden megyében folynak a gyűjtések több-kevesebb lendülettel. Remélhető, hogy az ezredfordulóig teljes lesz a sorozat Magyarország mai területére vonatkozólag. A négyévenként ismétlődő nemzetközi névtani kongresszusokon is elismeréssel veszik tudomásul ezen a téren elért eredményeinket. A laikusokban fölmerülhet annak a kérdése, vajon mi szükség van arra, hogy egyegy országnak vagy nyelvterületnek a lehetőleg teljes helynévanyagát felgyújtsuk? A tulajdonnevek csoportja egy-egy nyelv szókincsének szerves része. A kétnyelvű szótárak nem mindig veszik föl függelékbe a tulajdonneveket, de nem is közölhetik egy-egy nyelv teljes tulajdonnévtárát, legfeljebb a legfontosabbakat, a „köznyelvieket". A tulaj donnévanyag ugyanis szűkebb is, meg tágabb is, mint egy-egy nyelvterület. Szombathely, Debrecen, Miskolc vagy a Balaton, a Duna, a Tisza, a Bakony, a Mátra neve, a személynevek közül a legtöbb keresztnév és ilyen vezetéknevek, mint Kossuth, Petőfi, Széchenyi közismertek nemcsak a magyar nyelvterületen, hanem gyakran még azon túl is. Bag vagy Onga, az Ikva vagy a Hejő közül a miskolciak többségének otthonos tulajdonnevek az Onga és a Hejő, mivel a legtöbben már személyesen ismerik ezt a Miskolc környéki falut és folyóvizet. Még aki ritkán jár külföldön, az is ismer a határon túli magyar nyelvterületen ilyen helységneveket, mint Pozsony, Kassa, Ungvár, Kolozsvár, Újvidék, Kismarton vagy a Vág, Nyitra, Garam, Olt folyóneveket, de messze a nyelvhatáron túl Párizs, Bécs, Varsó, Prága, Hága, Róma, Moszkva városok vagy a Szajna, Rajna, Pó, Gangesz folyók vagy a Himalája hegység nevét is tudja. Egy-egy kisebb falu nevét azonban az illető falu lakóin kívül már csak a szomszédos községek lakossága ismeri és használja. Az a hegy vagy hegység, amely számos településről látható, az a víz, amely több falun keresztülfolyik, ezekben a falvakban ismerős és rendszerint közös neve van. Egy-egy apró ér, egy kis halom, egy puszta vagy egy dülő nevét azonban rendszerint még az illető község lakói sem ismerik mindnyájan. Márpedig a legkisebb falu határában is van 60—80 dűlőnév, falurész-név, víznév, erdőnév. Egy-egy nagyobb határban meg több száz is akad. Az egyik legkisebb falu, amelyben jártam, a zempléni Kisbózsva volt alig száz lakossal. Márpedig a falu határának neveit még hagyományos parasztgazdálkodás idején is csak a felnőtt férfilakosság ismerte, a kisebb határt teljesen, a nagyobb határból csak azokat a vidékeket, ahol a földjei voltak. Míg tehát a magyar nyelv alapszókincsét 15 millió ember ismeri, használja és hagyományozza a következő nemzedékre, addig a kisbózsvai határ neveit mindössze 30-40 ember. Ha az egykori parcellákat összeszántják, akkor meg a fiatalabb nemzedék a nevek egy részét már nem is tanulja meg, és csak az idősebb, 70—80 éves férfiak tudják még. Ezért az utolsó pillanatban indult meg a gyűjtés, amíg a legtöbb községben lehetett találni olyan réteget, amely még ismerte a határ neveit. Ha csak százötven nevet számítunk községenként átlagban, akkor is legalább egy félmillió helynévre számíthatunk. Természetesen ezek egy része közös, hiszen Nyárfás, Öreghegy, Pásztorház, Páskom nemcsak egy községben van.