A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 20. (Miskolc, 1982)

RÉGÉSZETI ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Kovács Béla: A nemzetségtől és ispánsági székhelyek kutatásának problémái Északkelet-Magyarországon

A várhelyek természetföldrajzilag jó adottságait már az őskorban is felismerték és kihasználták. így azután természetesnek tűnik, hogy legtöbb kora középkori várunkban őskori településnyomokat is találunk. A jelenleg folyó földvárkutatások egyik fontos eredménye éppen az lehet, hogy a kartográfiai módszereket alkalmazva, felderíti e korai erődített helyek térbeli és tájbeli elrendeződését, esetleg összefüggéseiket és összetartozásaikat. Az eddigi eredmények — Gádor Judit, Miklós Zsuzsa, Nováki Gyula és Sándor fi György ilyen irányú munkájára gondolok elsősorban — már hoztak ugyan eredményeket, de még nem teljesen alkalmasak a finomabb és pontosabb következtetések levonására. Nováki Gyula 1976-ban megjelent tanulmányában (A X—XI. századi magyar várak topográfiai helyzetének meghatározói, Acta Arch. 1976. 359—369.) Zemplén, Abaújvár, Borsod, Pata, Hont és Szabolcs várait vizsgálván elsősorban, arra a következtetésre jutott, hogy ezek a várak a magyarság X. századi tömegesebb szállásterületeinek ÉK-i részét zárták le, és feltételezi, hogy tervszerűen megépített határvárakról van szó. Véleménye szerint az ország belseje felé eső várak a korábbiak, az ország határa felé esőek a későbbiek, ami a magyarság terjeszkedési irányának is megfelel. Ügy vélem, hogy ha Nováki Gyula véleményét elfogadjuk, akkor már a X. század első felében olyan erős központi nagyfejedelmi hatalmat kell feltételeznünk, amelyet nehezen tudunk bizonyítani. Egyébként sem minősíthetők az említett várak egyértelműen határváraknak, hiszen a magyarság ezektől már távolabbra, az országhatárok felé is megtelepüli. Elfogadhatóbbnak látszik a korai földvárak kialakulását a nemzetségi települési- és birtoklási rend fejleményének tartanunk, semmint tudatos országvédeimi tevékenység eredményének. Géza nagyfejedelem, majd T

<>tván államszervező tevékenysége során természetszerűen nem hagyhatta figyelmen kívül a már kialakult állapotokat. Győrffy György részletes vizsgálatai alapján tudjuk, hogy a korai magyar vármegye szervezetének előzményeit több esetben a nemzetségi gazdasági és társadalmi viszonyokban kereshetjük. A nemzetségfői vár, a vár által ellenőrzött terület, a főemberek katonai kísérete, a várak körül letelepült szolgáltatónépek mind-mind elemei voltak és maradtak a kialakuló állami szervezeteknek. Igaz ugyan, hogy a királyi hatalom a birtokok és személyek egy részét önmaga számára sajátította ki, de a vérségi köteléken alapuló nemzetségi viszonyok még a lassú felbomlás időszakában sem csökkentették, hanem inKább erősítették az új rend megszilárdulását, különösen akkor, ha a kialakuló ispánságok élére a nemzetség egy-egy tekintélyes tagját nevezték ki. Az állami berendezkedéssel párhuzamos egyházszervezet kialakítása is a nemzetségfői központokat, illetve a kialakult ispánsági várakat vette alapul: általános gyakorlat szerint egy-egy vármegye területe a legtöbb esetben megegyezett a főesperességek területével. A világi hatalmi és gazdasági központok így egyúttal általában egyházigazgatási központokká is váltak. A legjobb példa erre a mi kisebb táji egységünk. Patán és Latorban nemzetségfői székhely volt; egyik sem vált megyésispáni várrá, de Pata főesperesi székhely lett. Szabolcs, Abaúj, Borsod, Heves, Kemej mind főesperesi központok, de a XI—XIII. században a két utóbbi nem megyeszékhely. Nem maradtak ki ugyan ezek sem a világi igazgatás rendszeréből, hiszen a furcsa képződményű, területileg össze nem függő Űjvár-Hevesújvár megyében négy főesperesség volt, s az Abaújvárban székelő