A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 20. (Miskolc, 1982)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Nagy József András: Anyaghasználat a Bükkalja építőgyakorlatában

5. kép. Szomolyai kemence szerkezete, axonometrikus vázlat közeit befonták, és betapasztották. Adatközlőim szerint, a fonást kívülről is betapasztották. Erre tehették a vizet levezető, a kéményt védő nádazást. A kéményen keményfa lapokat elhelyezve kis tetőt készítettek, ami a konyhát megvédte az esőtől, és a kémény is huzatosabb lett. A Bükkzsércen leírt földház építése megfelelt a Bükkaljától délebbre fekvő, Alföld peremén levő falvak földépítkezéseinek. Az, hogy Bükkzsércen maradtak meg földházak, nem meglepő, hiszen 1910-ben itt volt a legtöbb ilyen ház (17 db). Cserépváralján 10, Noszvajon 2, Szomolyán és Cserépfalun 1—1 földfalú házat írtak össze. 1910-ben a területen a házak már nagyrészt kőből voltak. Bogácson, Cserépfalun és Szomolyán gyakorlatilag a házak 100 százaléka volt kőfalú. Noszvajon a házak 94,6 százaléka, Bükkzsércen 90,9 százaléka és Cserépváralján 93,3 százaléka volt kőből. A terület építészeti arculatát a kőépítkezés határozta meg, a kő volt a fő építőanyag, úgy is fogalmazhatok, hogy a Bükkalja része volt a Bükk környéki kőépítő házvidéknek. A Cserépváraljától délre található Tard, a Bogácstól és Szomolyától délre fekvő Mezőkövesd már az Alföldre jellemző építészeti képet mutatják. Mind a két településen a földfalú építkezés dominál, így a határt a két házvidék között közvetlenül a bükkaljai községektől délre, Novaj, Szomolya, Bogács és Cserépváralja határában húzhatjuk meg. A területen több kofajta is előfordult. A könnyen faragható tufát és a keményebb köveket egyaránt felhasználták. A fal rakásánál a követ faragatlanul rakták egymásra, váltakozva raktak nagy szabálytalan alakú tufaköveket és lapos ,kemény, vaskőnek nevezett köveket egymásra (8. kép). Voltak a háznak meghatározott részei, amiket csak kemény kőből raktak. Ilyen volt Szo6. kép. Szomolyai kemence szerkezete, axonometrikus metszet