A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 20. (Miskolc, 1982)

RÉGÉSZETI ÉS MŰVÉSZETTÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Kovács Béla: A nemzetségtől és ispánsági székhelyek kutatásának problémái Északkelet-Magyarországon

— így vagy úgy — figyelembe vehetők. A hely és az alkalom miatt elsősorban az Északkelet-Magyarországon végzett ilyen irányú kutatásokról kellene szólnom, de több esetben általánosabban kell közelítenem a témához. Történetírásunkban régóta vitatott kérdés, hogy a Kárpát-medencébe érkező honfoglaló magyarság törzsi kötelékekben ülte-e meg az ország egy-egy részét, vagy ebben az időben a törzs, mint társadalmi formáció, már szétbomlott, és a foglalás esetleg katonai egységekben történt,, amint ezt László Gyula véli. Bizonyító erejű érveket egyik vélemény mellett sem lehet felsorakoztatni. A különféle lehetőségeket figyelembe véve, úgy tűnik, hogy az egyes törzsek kisebbnagyobb csoportokra oszolva, és nem egységes törzsi tömbökben foglalhatták el a nagyobb táji egységeket, El lehet fogadnunk ezt még annak ellenére is, hogy a törzsek eredeti szállásterületeit megnyugtató módon mind ez ideig nem sikerült tisztázni. A törzsnevekből keletkezett helynevek megléte vagy hiánya egy-egy földrajzi területen ugyanis csak kombinatív módon lehet alkalmas a törzsi szállásterületek körülhatárolására, hiszen történeti forrásaink erről nem szólnak, a régészeti kutatások eredményei pedig nem teszik lehetővé azt, hogy a leletanyag, a temetkezési szokások alapján ,zét tudjuk választani a honfoglaló magyarság törzsi csoportjait. Megnyugtatóbban rögzíthetők a törzseket alkotó nemzetségek egy részének korai szállásterületei. A nemzetségi ősök személyneveiből keletkezett földrajzi nevek már alkalmasak lehetnek bizonyos településtörténeti következtetések levonására. Meg kell jegyeznem azonban azt, hogy minden egyes esetben igen alapos elemzésre van szükség, mert ha nem így teszünk, akkor az azonos, de a térben gyakran igen távoleső földrajzi nevekből soha nem volt összefüggéseket csillanthatunk fel, majd ezeket a vélt összefüggéseket tovább fűzögetve-bogozgatva egy-egy személynek négy-öt szállásbirtokát is körülhatárolhatjuk az ország egymástól igen távoleső pontjain, állandó vándorlást tételezve fel az egyes területek között. Azt a megállapítást én is elfogadom, hogy a nagyállattartó gazdálkodással együtt járt a téli-nyári szállásváltó rend, és a két terület közötti, őszi-tavaszi vándorlás. Különösen ott igaz ez, ahol a terület klimatikus viszonyai között nagy eltérés tapasztalható. Azt azonban mérlegelni kell, hogy az azonos helynév korántsem minden esetben ugyanazon személy nevéből keletkezett, hiszen a nevek viszonylag kései előfordulásai több generáció névadási gyakorlatát is tükrözhetik. A téli szállások elsősorban a folyóvizek mentén, vagy azok torkolat vidék én terültek el, a nyáriak a hegyvidéki területeken. Ezeken a szálláshelyeken kell és lehet keresnünk tehát a nemzetségfők állandóbb jellegű lakóhelyeit. A nemzetségi szállásterületek egymástól való elhatárolása gazdasági-társadalmi szükségszerűségből fakadt. A legelő vagy a megművelt föld határainak védelme a nemzetség minden tagjának közös érdeke volt. Nyilvánvaló azonban, hogy a korai időszakban nem számolhatunk tökéletesen körülhatárolt nemzetségi birtoktestekkel, de egy-egy terület természetföldrajzi adottságai lehetővé tehették a pontosabb határok megvonását is, és a kialakult szokásjog is ezt a tendenciát erősíthette. A teljes birtoktest határait természetesen nem lehetett szoros őrizet alatt tartani. Csak az lehetett a megoldás, hogy a nemzetségi terület stratégiailag megfelelő helyein összpontosították a védelemre szánt erő zömét. Ezek a helyek egyaránt lehettek a folyóvölgyekben vezető utak mellett, a hegyvidéknek a síkság felé kinyíló völgyeinek torkolataiban, vagy a völgyfőknél.