A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 20. (Miskolc, 1982)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Slovensky národopis, 1980 (Bődi Erzsébet)

Az éremleielek is, mint a bronzleletek egykori tulajdonosuk veszélyhelyzetére utal. Ezek a tárgyak már csak az elrejtést követő évezredek, illetve évszázadok múltán kerültek napfényre, s igen fontos adatokat szolgáltatnak. Nagyon sok esetben a bejelentés csak azt a vágyat fejezi ki, amit a bejelentő szeretne. Ilyenek az Attila-találók. Nagyon elcsodálkoztam Mezőnyárádon, ahol egy idős férfi kezdte sorolni, hogy azt találják meg, mert ,,Föld alá, víz alá; napsugárba, holdsugárba, fekete éjszakába!" temették, vagyis arany-, ezüst- és vaskoporsóba. Ezt a szép mondatot aztán megtaláltam az elemi népiskolák III. osztálya számára írt Olvasókönyvben, melyet az 1920-as években tanítottak. Sokan addig keresik Attilát, amíg nagyon értékes egyéb leletet találnak. Tiszakarádon Kazup György és Koncz György járt így. Népvándorlási sírokra bukkantak, s az elmúlt évben már ásatás is történt a lelőhelyen. Leletmentéseknél nagyon fontos a gyors intézkedés, hiszen például a büttösi éremleletet is talán szétvitte volna a rokonság, s az ismerősök, ha azonnal nem tudtuk volna behozni a múzeumba. 25 év eredményeit áttekintve láthatjuk, hogy a régészeti kutatások a megye egész területére kiterjedtek. Mélyebb elemzés nélkül is megállapítható, hogy vidékünk az őskőkortól minden időszakban lakott volt. Az ásatások az egyes régészeti korszakokban itt élt lakosság települését, temetkezését, azaz a teljes életet igyekeztek feltárni. Egy-egy leletmentés, ásatás és az azt követő kiállítás közvetlen kapcsolatot teremtett a helyi lakossággal, s ez összességében hozzájárult történelmi tudatformálásukhoz. A régészettel kapcsolatba került emberek nagy része tisztában van a leletek jelentőségével, értesíti a múzeumot, s ezzel a maga módján segíti törekvéseinket, Borsod-Abaúj-Zemplén megye történetének kutatását. Bartusné Hellebrandt Magdolna