A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 19. (Miskolc, 1981)

MUZEOLÓGIAI KÖZLEMÉNYEK - Pusztai Béla: Borsod megyei természet- és környezetvédelmi kiállítás megnyitójára

kórházakat, művelődési házakat, hanem az ezekre szánt összegeket is a termelés fejlesztésére fordítanánk, gazdasági növekedésünk lényegesen gyorsabb ütemű volna. Ez azonban a ..termelés a termelésért" kapitalista koncepciójának átvétele lenne és azt eredményezné, hogy a gazdasági növekedés valamiféle sajátos Öncélként, s nem a dolgozó ember jólétének, életkörülményei javításának legfőbb eszközeként jelenne meg. Éppen ezért nálunk egyszerűen nem lehet úgy fogalmazni, hogy vagy környezetvédelem, vagy gazdasági növekedés. Számunkra csak egyetlen lehetőség van; a környezetvédelmi célokkal összehangolt gazdasági fejlődés. Az természetes, hogy a környezetvédelemre anyagi eszközöket — sokszor nem is kis összegeket — kell fordítani. Alapvető hiba azonban ezt anyagi áldozatként értelmezni. Valójában ugyanis arról van szó, hogy a társadalom mindenkor meghatározott anyagi eszközökkel rendelkezik, melyeket a jelen és a jövő generáció érdekében a lehető legjobban kell elosztani. Egy részét gazdaságfejlesztési célokra, további részét felhalmozásra, illetve egészségügyi, kulturális és egyéb, a termeléstől független célokra használjuk fel. Mindezek a kiadások azonban végső soron az embert szolgálják, miként a környezetvédelmi kiadások is. Kétségtelen, hogy a környezetvédelmi kiadások összegszerűségének és a nemzeti jövedelem elosztásában elfoglalható optimális arányainak megállapításával a közgazdaság-tudomány mindmáig adós, az azonban nyilvánvaló, hogy szocialista államunkban a környezetvédelem nem üzleti kérdés. Az e célra fordított kiadások nagysága nem attól függ, hogy ezek révén milyen összegű, pénzben kifejezhető környezeti károkat lehet elhárítani. Más szóval a környezetkárosítást nem csupán összegszerű következményeiben, hanem komplex kihatásaiban kell vizsgálnunk. Ma már egyre szélesebb körben válik elfogadottá ez a szemlélet, melynek megfelelően a környezet lényegesen előbbre került a társadalmi megítélés értékrendjében: a környezetet az élet minőségének pénzben kellően ki nem fejezhető komponenseként fogjuk fel. Az viszont, hogy e célokra mikor, milyen pénzeszközöket fordíthatunk, egyértelműen gazdasági fejlődésünk, erőforrásaink függvénye. Hiba volna azonban a környezetvédelem és a „pénzkérdés" között egyenlőségjelet vonni. A hatékony környezetvédelem ugyanis döntően emberi tényezők kérdése is. S nemcsak azért, mert a környezetvédelem középpontjában az ember áll, mert végső soron őérte történik minden, hanem azért is, mert környezetünk minősége, természeti erőforrásaink és értékeink igénybevétele, megóvása, ismereteink színvonalán, szemléletükön és magatartásukon, környezetük iránti felelősségükön is múlik. A társadalom legszélesebb rétegeinek aktív és folyamatos közreműködése az eredményes környezetvédelmi tevékenység elengedhetetlen feltétele. Nagy jelentősége van tehát annak, hogy az emberek mind szélesebb körben ismerjék meg a környezetvédelem alapvető összefüggéseit, azt, hogy mit kell tenni és hogyan a természeti és települési környezet állapotának javítása és megóvása érdekében, hogy az ember a mindennapi élete, ténykedése során, hogyan befolyásolja — rontja vagy javítja — környezete minőségét. De nagyon fontos az is, hogy az emberek reális és valós tájékoztatást kapjanak környezetünk állapotáról és környezetvédelmi politikánkról, célkitűzéseinkről és eddigi eredményeinkről is. Mindezek egyben azt jelentik, hogy a környezetvédelmi tevékenység rendszeres oktató, felvilágosító és nevelő munkát igényel. A környe-