A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 19. (Miskolc, 1981)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - id. Kordos László: Egy mezőcsáti parasztköltő a XIX. században

Mások voltak az erkölcsök is: Semi sem úgy van mint vala régen Sem az alvégben sem a fel végben Ha ölnek sertést úgy sikoltatják Hogy a szomszédba megseis tudják De ős apáink ha ettek ittak Mint jó testvérek ugy mulatoztak Nem hallót ki az ablak fiókon A káromkodás egy vagy más módon Már most indulj el egy szoros közön Hangzik füledbe mint tenger özön Az átkozódás szitok és egyéb Mondja egymásra ha fehér cseléd. A kakas jogosan kukorékolhatja a maiaknak: Látom Unokák czifrák lettetek De engem ide nem ti tettetek . . . Mivel Mária „Trézia" annak idején nem engedte meg. hogy a protestáns templomokra méltó tornyot emeljenek, az 1885. évi „torony feljeb emelését" hirdeti a harmadik vers. Az előbbiekhez képest gyengécske és hiányos, sorai botladoznak. Amennyiben valóban Uj Péter a szerző, a költemény röviddel halála előtt keletkezett, és az öregkori gyengeség meg is látszik rajta. Ezt a feltevést az is alátámasztja, hogy ez a füzet utolsó költeménye, utána már csak az említett időjárási feljegyzések szerepelnek, valószínűleg más szerzőtől, bár ugyanattól a kéztől. Egészen más műfajt képvisel a füzet további öt versezete: tréfás, gunyoros elbeszélések és rajzok, nyilván mindenki által jól ismert csati személyekről és esetekről. Mind a költőnek, mint a hallgatóságnak nagy élvezetet szerezhettek az anekdoták és életképek, sokszor gúnynevükön szerepeltetett figuráikkal, viszont a mai olvasóknak nem sokat mondanak. Néha nem is értjük őket, éppen azt nem élvezzük, ami borozgatás közben otthon vagy a korcsmában biztosan hangos kacagásra fakaszthatta a baráti közösséget. A történetkék közül még talán legjobban az — egyébként elnyújtott — „Farkas-vers"-et élvezzük, aminek eleje-vége, sőt csattanója is van, és ami nyilván sokáig szolgált a mezőcsáti atyafiak mulatságára, annál is inkább, mivel jól ismerték a szereplőket. Jertek el vadászok nézzétek e lapon Mi történt nem nappal sötétt est hajnalion Jertek el vadászok tanuljatok mostan Mit eddig tudtatok még az meg sem kotytyan Maga a történet elég egyszerű: Nagy Mihály csati gazda — mint az még ma is szokásos — tél idején borért ment szekerével Ernőd „áldott földjére".