A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 18. (Miskolc, 1980)

Néprajzi közlemények - Petercsák Tivadar: A Taktaköz kutatása és néprajzi sajátosságai

35. Jkv. 1911. május 24. 3. 36. Jkv. 1911. október 26. 7. 37. Jelentés a Borsod-Miskolczi Múzeum 1911—1912. évi működéséről. Miskolc, 1913. 8. 38. Jkv. 1911. október 26. 2—8. 39. Jkv. 1912. január 9. 1—4. 40. Jkv. 1912. március 16. 3. 41. Jkv. 1913. február 11. 5—8. 42. Jkv. 1913. május 20. 43. Jelentés . . . Miskolc, 1913. 22—23. 44. Vö. Bodgál F.: A néprajzi érdeklődés szélesedése Miskolcon és Borsodban 1844-től az első világháborúig. HOMÉvk., IX. 1970. 323—340.; Vargáné Zalán I.: A Borsod-Miskolczi Közművelődési és Múzeumi Egyesület kialakulása és fejlődése az első világháborúig. HOMÉvk.. X. 1971. 200—204. 45. Vö.Bodgál F.: Kóris Kálmán (1878—1969). HOMKözl., 8. 1969. 76—77.; Bodgál F.: In memóriám Kóris Kálmán. HOMÉvk., VIII. 1969. 501—504. 46. Vö. Bodgál F.: A miskolci múzeum néprajzi gyűjtése (1902—1962). HOMÉvk.. IV. 1962— 63. 219—228. A Taktaköz kutatása és néprajzi sajátosságai Előadásomban a kutatás hiányosságai miatt nem vállalkozhatom a Taktaköz néprajzi sajátosságainak teljes bemutatására. Megjelent tanulmányok, illetve adattárakban levő feljegyzések alapján áttekintem a területre vonatkozó eddigi kutatásokat, s ezek alapján próbálom meg bemutatni ezt a kis tájat, hangsúlyozva bizonyos témák kutatásának szükségességét.* A Taktaköz hazánk egyik legkisebb — alföldi jellegű, a Bodrogközhöz hasonló — tájegysége. Keleten és délen Tokajtól Tiszadobig a Tisza határolja, északi és nyugati határát pedig egykor a Tiszából Tiszaladány alatt kiszakadó, ma már elmocsarasodott, Szerencstől csatornává alakított Takta folyó alkotja, mely Tiszalúciiál ömlik a Tiszába. Fényes Elek a 19. század első felében még szigetnek nevezte ezt a folyóvizek által teljesen elzárt területet. Manapság a vidék északi és nyugati határának a lVlezőzombor—Miskolc közötti vasútvonalat tekintik. Eredetileg Tiszaladány, Csobaj, Tiszatardos, Taktabáj, Taktakenéz és Prügy települt a Taktaközbe. De ide soroljuk Taktaszadát, Taktaharkányt és Tiszalúcot is, melyek ugyan a szorosan vett Taktaközön kívül települtek, de határuk nagy része a Taktaközben volt. A táj arculatára legjellemzőbb a rengeteg elhagyott, elmocsarasodott hajdani folyómeder, az ún. takták. Talaja nagyobb részt agyagtalaj, itt-ott kevés homokkal. A régészeti leletek tanúsága szerint a vidék már az őskorban lakott volt. A Szerencs és Prügy között fekvő Taktaföldvár sáncaiból előkerült, gazdagon díszített edénytöredékek, kőbalták és konyhaeszközök, földbe mélyített kunyhók és tűzhelyek 6 ezer éves kőkori település nyomait jelzik. A honfoglalás során a magyarság elsők között népesítette be, hiszen a folyóvizekkel és mocsarakkal körülzárt terület jó védelmet biztosított az itt élőknek. A Taktaköz mai falvai középkori eredetűek, melyeket a 18. századi betelepítések kisebb mértékben érintettek. Lakói 1851-ben és 1910-ben is magyaroknak vallották magukat, de a vallási hovatartozás alapján kis létszámú kárpátukrán népességié is következtethetünk. (1910-ben Taktakenéz, Taktabáj, Prügy és Tiszaladány 5116 lakójából 153 görög katolikus vallású.) A taktaközi lakosság döntő többsége református, kevesebb a római katolikusok száma. A Taktaköz történetével és néprajzával foglalkozó irodalom rendkívül szegényes. Vályi András 1796-ban megjelent Magyar Országnak Leírása, Fényes * Az előadás elhangzott a TIT Borsod megyei Szervezete Néprajzi Szakosztálya és a Herman Ottó Múzeum által 1977. szeptember 15-én Szerencsen megrendezett néprajzi tájkonferencián.