A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 18. (Miskolc, 1980)

Történeti közlemények - Sasvári László: Orvostörténeti adalékok a miskolci görögök anyakönyvében (1726-1863)

A halál tényét „eleget tett a közös kötelességnek", majd az 1800-as évektől „elhunyt az Úrban" formulával írták be. Néhány, nem Miskolcon — hanem másutt — eltemetett hívő adatai is bekerültek az anyakönyvbe. Például 1785ben egy elhunyt nő esetében olvashatjuk: „meghalt rögtön az áldozás után, és eltemettetett Pesten". Szerepel néhány Miskolchoz közeli helység is, például többször előfordul a Szikszór helynév, valószínűleg Szikszóval azonos, s többször szerepel Tokaj is. A halotti anyakönyvben a legtöbb a nemzetiségre utaló bejegyzés: nagyrészt a városban elhunyt ortodox vallású átutazók és katonák esetében. Kezdetben a halál napja nem szerepelt, csak a temetés vagy a bejegyzés kelte. 1791-től jegyezték a halál napját is. A következő napon történt általában a temetés, de olyan is előfordult, hogy még aznap temettek. Ilyen esetekben ugyan ott szerepelt, hogy az „orvos utasítására", az „orvos rendeletére". Három alkalommal az orvost is megnevezték: Adamosz. Személyére nézve közelebbit nem sikerült íelderíteni. Az orvos rendelkezésének említése először 1792-ben történik, s az 1820-as évek elejéig találkozunk vele. Az utasításra történt temetéseknél néhány esetben feljegyezték az időpontot: délután 7 óra körül történt. A halálokok bejegyzése szórványos. Fertőzésre, járványra gyanakodhatunk akkor, ha egy családon belül egymás után több haláleset is történt (főleg gyermekeknél). 1799-ben a hármas ikrekből kettő egy nap különbséggel, 1800 júliusában egy családból négy gyermek hunyt el, háromhoz volt bejegyezve, hogy csecsemő. 1822-ben egymás után három hajdúnánási leány halt meg, ebből kettő testvér volt. Balesetet vagy öngyilkosságot sejtet egy 37 éves anya és 14 éves lányának három nap különbséggel bekövetkezett hirtelen halála 1856ban. Legkorábban a halálokokból a hirtelen halált. (?) és a szélütést jegyezték fel. Két ízben is feljegyzik, hogy az elhunyt béna volt: 1795-ben egy asszony (hosszabb ideje), 1796-ban egy férfi. 1819-ben egy asszony „súlyos betegségbe esett, és ebből kifolyólog megháborodott". 1831-ben egy nő és egy férfi halt meg kolerában, az utóbbi Szikszón. 1838-ban elméjében megháborodott és a Sajóba fulladt egy férfi. Az 1849-es évben — az előző évekhez viszonyítva — magasra ugrott a halálozás: 21 főre, de ebből 5 kolerás megbetegedés (2 férfi és 3 nő), 7 cári katona, 1 magyar katonatiszt. (Utóbbiról nem dönthető el, hogy halála a harcok következménye-e.) Életkorbeírás 1856-ig igen kevés van, az említett évtől a következő bejegyzéseket találjuk: 1856. 27 eves katona, tífusz (a civil kórházban); 55 éves férfi, halálok: ?; 45 éves férfi, vízbefulladás (utal a bejegyzés az orvosi bizonyítványra, az orvosi segítségnyújtás eredménytelenségére); 65 éves férfi, vízkór; 37 éves nő; 14 éves leány (kettőjük hirtelen halálára már utaltunk!); 60 éves nő, tüdővész; 1857. 2 és fél éves fiú, agyvízkór; nő életkor és halálok nélkül; 60 éves nő, szélhűdés; 40 éves nő, halálok: ? 1858. 54 éves férfi, tüdőlob; 60 éves nő, halálok: ?; 71 éves nő, hagymáz. 1859. 17 éves fiú, terophula (?) 1860. 23 éves katona, tífusz (a gyengélkedő kórházban); 55 éves nő, hagymáz; 75 éves férfi, hagymáz; 55 éves férfi, szélhűdés. 1861. 38 éves férfi, vérhas (melléírva: disenteria); 75 éves férfi, mellvízkór; 52 éves férfi, tüdősorvadás; 34 éves férfi, tüdővész.