A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 18. (Miskolc, 1980)

Néprajzi közlemények - Hankóczi Gyula: Adalékok Gömör hangszeres népzenéjéhez

ajkának összeszorított résén kifújja a levegőt. A levélsíp hangja a klarinétéra emlékeztet. Nem véletlen, hogy így emlékeznek róla: „a pásztoremberek olyan szépen játszottak orgonalevélen, mint a klarinéton". A levélsípot magában használták. A hangszer anyagából következően nem időtálló, alkalmi, a pásztorok időtöltésének eszköze. Szinténapásztorok hangkeltő eszköze, azok rangját is jelentő zenei szerszá ma a kanásztülök, más néven duda, türt, tilinkó féle. Az ökör vagy tehén szarvából készült hangszert Szuhafőn a kanász, Imolán a cigánycsordás használta. Utóbbi „nótát muzsikált rajta", ami azonban nyilvánvalóan valamiféle rögtönzés lehetett, nem pedig dallam, szöveges nóta. A tülök Kelemérből előkerült változata marha szarvából készült, domborműves faragással, szája csipkézett kivágással, lyuggatással. Stilizált virágminták, levelek és a népköztársaság címere díszíti. Síprésze sárgarézből van és a trombitáéra emlékeztet. Vida Imre készítette 1958—59-ben Upponyban és Keleméren.

8 A kanásztülök mellett tegyünk említést a kürt- és trombitafélék másik két tagjáról, a hársfakürtről és a trombitáról is. Előbbiről annyit tudnak Gömörszőlősön, hogy hársfakéregből készült, olyan fából, amin nem volt gally. Gyermekhangszer. A trombitát vásárokban árulták. Gyermekjátékot sejthetünk benne, de mivel pontosan nem tudni milyen volt, neve alapján ide soroltuk. A nyelvsípok változatai közül a tollsíp, a klarinét, néhány kettős nyelvsíp változata és a harmonika ismert. A tollsíp — Szuhafőn bér eg — úgy készül, hogy a tollról pelyhes részét levágják, majd zárt vége felől hosszanti irányban behasítják. Fúvásra vékony, sipító hangon szól. A tollsíp más anyagból készített és továbbfejlesztett változata a nádsíp ismeretlen. Az egyszerű nyelvsípok bordunkíséretes formáját a bőrdudát nem használták. „Paraszthelyeken volt, ez nemesi község" — mondták Szuhafőn. Az e csoportba tartozó klarinét zenekarok és szólisták használatában ismert. Szuhafőn Gyurán Barna használt klarinétot. A hangszer igazi jelentőséget cigányzenekarokban, magyarbandákban kapott. Gyári hangszereket használtak. A kettős nyelvsípokat játékhangszerek képviselik: Ezek: a hepp, a bikafingó, a bégető és a szunnita.-' A hepp vagy bikafingó elkészítése tavasszal történik, a fűzfa fiatal hajtásának kérgéből. A kérget egy darabban lehúzzák az ágról, egyik végéről a felső réteget körben lekapargatják, majd az elvékonyított fűzfahéjat két ujjal összecsípik. Fúvással megszólaltatható. Egy hangon, bégetésszerűen szól. A hepp 6—8 cm, a bikafingó 18—24 cm hosszú. A szurmita annyiban különbözik az előbbi játékszertől, hogy kéregből tölcsért rögzítenek rá. Egy hosszabb ágdarabról lefejtik a kérget, majd a bőgetö végére tölcsérszerűen felcsavarják. Az így keletkező kéregtölcsért tövissel mindkét végén megtűzik. A megszólaltatás módja szerint a nyelvsípok családjába tartozik a harmonika is. Gombos változatát említettük a citeránál, mint annak prímhangszerét. A gombos harmonika a fiatalság és a felnőttek hangszere volt. A szájharmonika — amihez legtöbbször vásárban jutottak hozzá — gyermekhangszer. A nyelvsípok után a fúvós hangszerek ajaksíppal megszólaltatott változatait tekintjük át, közülük is a tilinkót, a fűzfasípot és a furulyái éleket. A tilinkó név három jelentésben bukkant föl: rövid furulya; háromlyukú flóta; kanásztülök. Ezek egyike sem felel meg az irodalomban tilinkónak nevezett zenészei számnak, ami nem más, mint 60—80 cm hosszú egyszerű facső. A tilinkó mini hangszernév falvainkban ismert, de jelentése nem egyértelmű.