A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 18. (Miskolc, 1980)

Néprajzi közlemények - Niedermüller Péter: Adatok Rudabányácska településtörténetéhez

Az eddig mondottak alapján, csupán annyit állapíthatunk meg, hogy a rendelkezésünkre álló különféle adatok alapján, nem lehet eldönteni a falut újra benépesítő etnikum kárpátukrán vagy szlovák voltát. Néhány apró bizonyíték (a mellékelt két táblázat adatai, a „tót" és szlovák elnevezés szembeállítása, a keveréknyelv hangsúlyozása, valamint az a tény, hogy Sirácky J. tanulmánya

13 nem említi Rudabányácskát, mint szlovák települést) arra enged következtetni, hogy az eredeti telepeseik között nagyobb számban voltak képviselve a kárpátukránok. Később azonban különböző okok miatt keletebbre tolódott a szlovák—ukrán nyelvhatár, s ez a folyamat bizonyos kiegyenlítődést is eredményezett a két népcsoport között. E folyamat történeti, gazdasági-társadalmi okaira most nem térhetünk ki. Utalni kell azonban azokra a nyelvi, kulturális, néprajzi vonatkozásokra, amelyek egyáltalán lehetővé tették a nyelvhatár keletebbre tolódását. A történe Li Magyarországon lakó kárpátukrán népességet két nagy csoportra lehet osztani. Az egyik, amely Máramaros, Bereg, Ugocsa, Ung megyékben, valamint Észak-Zemplén területén telepedett meg, tiszta ukrán nyelvet beszélt. A másik csoport, amely Dél-Zemplénben, Sáros és Szepes megyében élt, jelentős szlovák nyelvi hatás alá került. Ezt az ukrán csoportot a korábbi kutatás szlovjáknak, a mai magyar néprajzi terminológia pedig szótoknak nevezi.

19 Magda P. szerint, az egész zempléni ukránság ebbe a csoportba tartozik, ez azonban nyilvánvaló túlzás.

20 Ügy tűnik, hogy ez a szlovák hatás nemcsak a nyelv, hanem a kultúra egyéb területein is éreztette hatását. Valószínű, hogy Rudabányácskát is ilyen keverék, szoták népesség szállta meg a 18. században. Ez annál is inkább elképzelhető, mert a lakosság eredeti lakóhelyén, Zemplén megye középső vidékein, Sárosban szintén ilyen kevert állapotban élt. Tehát a szlovák és ukrán csoportok nem új lakóhelyükön olvadtak össze, hanem már eredetileg is ilyen etnikai összetételű, szoták csoportok indultak délnek. így aztán mindazok a következetlenségek, amelyekre az előbbiekben utaltunk, magyarázatot nyernek. Amennyiben elfogadjuk azt a feltevést, hogy a Rudabányácskát megszálló népesség szoták volt, akkor ez egy lényeges további következménnyel jár. A szoták csoportot ugyanis egy etnikailag kevert, de kulturálisan, néprajzilag egységes közösségnek kell tekinteni. Éppen ezért a néprajzi elemzés során nem a szlovák és ukrán elemek szétválasztására kell a fő figyelmet fordítani, hanem sokkal inkább arra a folyamatra, amelyen belül az eredetileg szlovák vagy ukrán eredetű jelenségek az adott csoport, Rudabányácska szembenállását hangsúlyozzák a környező magyar, vagy tiszta szlovák településekkel szemben. Ezért mondhattuk a korábbiakban, hogy a kutatás fő célkitűzése annak bemutatása, vajon a különböző eredetű kultúrelemek hogyan integrálják, hogyan tartják össze az adott közösséget, hogyan alakítják ki a helyi társadalom kulturális világkepét, hogyan hoznak létre egy néprajzi csoportot? Ennek a folyamatnak a bemutatása azonban már egy hosszabb, önálló tanulmányt igényel. NIEDERMÜLLER PETER JEGYZETEK : 1. E rövid közlés egy hosszabb tanulmány —, amelyben a rudabányácskai népszokásokkal foglalkozom — bevezető része. 2. A területre vonatkozó történeti, gazdaságtörténeti, szociográfiai munkákat, amelyek gyakran tartalmaznak néprajzi anyagot is, most nem soroljuk fel. A néprajzi tanulmányok közül is csak a fontosabbakat említem meg. Balassa I.: Néprajzi feladatok a Hernád és a Tisza között. Sárospatak, I960.; Balassa 1.: Földművelés a Hegyközben. Budapest, 1964.; Borsod megye néphagyumányai. Szerk. Bodgál F. Miskolc, 1966.; Ferenczi I.: Ráki 3