A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 17. (Miskolc, 1978-1979)

Történeti közlemények - Veres László: Adatok Borsod megye 18. század eleji újratelepülésének történetéhez

Rakacza, 1700-ban Nyárád. 1701-ben Tard, 1703-ban Ládháza, 1709-ben Telekes. 1711-ben Alsózsolca,"' mégis az 1715—1720. évi országos összeírások szomorú képet festenek a megye egészéről. Fél évszázad hadjárásai és a pestisjárvány pusztításainak mérlegét először megvonó összeírás csupán 1636 háztartást jegyzett fel Borsodból, s a 226 megyei településből csak 136 lakott helységet. A megye lélekszámát az összeírt háztartások számát tekintve a legújabb statisztikai kutatások eredményeinek figyelembevételével mintegy tizenötszörösére, vagyis 24—25 ezerre tehetjük. Ez a lélekszám azonban nagyon aránytalanul oszlott el. Zömében a hadjáratoktól érintetlen keleti részekre koncentrálódott, míg a nyugati részeken óriási termőterületek maradtak munkaerő nélkül/' A népesség ide-oda hullámzása, a lélekszám spontán kiegyenlítődése már a 17. század végétől nyomon követhető Borsodban. Természetes, hogy a harcok elmúltával a falvak és a városok elmenekült lakossága visszatért otthonába és a hegyvidéki területek viszonylag nagyszámú népessége jobb életkörülmények megteremtésében reménykedve, a sík területek pusztán hagyott települései felé vette útját. Az elvándorlás elé sem tilalmazó törvényekkel, sem pedig más egyéb eszközökkel nem lehetett gátat emelni. Az üresen hagyott földterületek tulajdonosai úgy sem tettek volna eleget a szökött jobbágyokat visszakövetelő kéréseknek. A munkaerőhiány okozta gazdasági kényszer erősebbnek bizonyult ajogi szempontoknál, vagyis a szökött jobbágyok visszaadását előíró törvényeknél. Ráadásul a földbirtokosok — amikor a települési kedv elősegítésére jobb életkörülmények: adó-, fuvarozási, közmunka- és porciómentesség kilátásba helyezésével csábítottak letelepedésre — maguk mögött tudhatták a vármegyei irányítótestület támogatását is. Az 1689. évi törvény ugyanis felhatalmazta a vármegyéket arra, hogy elengedje a pusztán maradt települések új lakóinak adóját és az idegen telepeseket 5, a magyarországi jövevényeket pedig 3 évi adómentességben részesítse. A vármegye élt is a törvény adta lehetőséggel, mint ezt a példák sokasága is bizonyítja, és így tevékeny szerepet vállalt a lakatlanná vált helységek benépesítésében. Vármegyei engedéllyel kaptak 1691-ben Szederkény új lakói egy évre adó- és fuvarozási mentességet. Rácz István, újhelyi és ládi pálos adminisztrátor megyei hozzájárulással kínált fel a Felsőgyőrbe költözőknek 3 évre adó- és porciómentességet. 1693ban Szakmáry János földesúr és Fráter Benkovics Ágoston váradi püspök kérésére a Boldvára települőknek, illetve az Aszaló mezővárosba költöző idegeneknek is hasonló mentességet szavazott meg a vármegye elöljárósága. Vármegyei segítséggel telepítette be 1696-ban Szepessy Pál és Danka Balázs Sajószögedet és Sályt, ahol az új lakosok 3 évi adó és más egyéb mentességet kaptak a téli kivetés és a szállásadás kivételével. A vármegye segítségével vált ismét lakott településsé Nyárád, Szirák, majd a 18. század első évtizedében Kövesd, Tard, Ládháza, Telekes és Alsózsolca."' A nagymérvű parasztáramlás a Rákóczi-szabadságharc bukása után indult meg Borsod felé, s lényegében az 1740-es évekig tartott. Ezt a korszakot a török hódoltság alól felszabadult területek betelepülésének első szakaszaként tarthatjuk számon.'

1 Borsod megye 18. századi belepülése történetének feldolgozása ugyan helytörténetírásunk soron következő feladata, azonban e korszak jellemző vonásait az eddig feltárt adatok segítségével is érzékeltethetjük. Az 1711