A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 17. (Miskolc, 1978-1979)

Szlovákiai téka - Tajták, Ladislav (rec.): Dejiny Roznavy I—II. (Bartha Elek)

A virágzásnak azonban az 1526-os mohácsi vész következményei váratlanul véget vetettek, Ugyanakkor a város önkormányzatát az erős gazdasági visszaesés mellett is megtartotta, s a XVII. században újabb kiváltságokkal gyarapodott hűbérurának, az esztergomi érseknek a jóvoltából. Szabadon választott közigazgatási szervekkel rendelkezett, árucikkei adómentességet élveztek, s az érsekségnek csak az úrbérrel és a dézsmával tartozott. A város élén a városbíró állt, munkáját az évenként választott városi tanács segítségével végezte, melynek tagjai töltötték be a magasabb városi tisztségeket. A közigazgatás legfőbb szerve a választó közösség volt, ennek minden teljes jogú polgár tagja lehetett. Ez a közösség választotta meg a városbírót és a tanácsot, ez döntött a város legfontosabb ügyeiről. A XVI. században a tanács élén egy magyar és egy német néptribun állt. A XVI—XVII. századi Rozsnyó 200 házával és kb. 1500 lakosával a magyarországi kisvárosok közé tartozott. Gazdálkodásában a bányászaté volt a vezető szerep. A XVI. században jórészt aranyat, ezüstöt és rezst bányásztak, de már e század második felétől megindult a vasérc kitermelése is. Az érc feldolgozására számos kohó és hámor létesült. A rozsnyói bányászat fejlődésének iránya ebben az időszakban a szepességi bányák fejlődésére emlékeztetett. Rozsnyó kedvező fekvését kihasználva élénk kereskedelmet folytatott, bekapcsolódott a városon áthaladó nemzetközi távolsági kereskedelembe. Legjelentősebb az érc- és fémkivitel veit. de a bor-, viasz-, mézkereskedelem is fontos gazdasági tényező volt. A XVII. század közepére Rozsnyó 17 iparos céhével már forgalmas iparvárossá fejlődött, a mezőgazdaság túlnyomórészt az ipar szolgálatában állt. A XVII. század végén nyílt harcra került sor a város magyar és német lakossága között a vezető közigazgatási és egyházi tisztségekért, melyben a XVIII. század elején, a magyarok kerekedtek felül. A gazdasági életben addig legfőbb helyet elfoglaló bányászat jelentősége a XVII. század folyamán csökkenni kezdett, s ez a folyamat a XVIII. században tovább tartott. Kevés sikerrel működtek a kisebb vállalkozások, társulások, egyedül a vasérc-, s a XVII. század végén megindult antimonbányászat mutatott átmeneti fellendülést. A rozsnyói antimon ebben az időben egészen Angliáig eljutott. A kézműiparok közül a XVIII—XIX. században leggyorsabban a posztóipar fejlődött, jelentős volt még a csizmadia, szabó, tímár és más mesterség is. 1745—46-ban Rozsnyón 27 bejegyzett iparág szerepel. 1767-ben már 48. A század elején a kézműves iparban visszaesés volt tapasztalható. 1801-ben már csak 37 az iparágak száma. Az iparosok a rozsnyói főtéren rendezett vásárokon árulták árucikkeiket, bár kisszámú hivatásos kereskedőréteg is működött. A legjelentősebb cikkek, amelyek kereskedelme túlnőtt a város keretein, a vászon, a méz és a viasz voltak. A jórészt magyar lakosságú város tevékeny szerepet vállalt az 1848-as forradalomban, a kis létszámú szlovákság az ellenforradalmi erők pártjára állt. Ennek ellenére a kedvezmények, amelyeket a császártól a szabadságharc leverése után kaptak, nem bizonyultak tartósnak. A kapitalista termelés megindulása háttérbe szorította a manufaktúrákat, amelyek pedig a kőfaragás és bőrfeldolgozás területén a Felvidéken kívül is ismertek voltak. A kisipar, a céhek maradványai versenyképtelenné váltak a korszerű módszerekkel előállított osztrák árucikkekkel szemben, melyek a vas-