A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 17. (Miskolc, 1978-1979)

Szlovákiai téka - Praslicková, Maria: Brdárstvo a vostinárstvo v zapadnom Gemeri (Bartha Elek)

Praslicková, Maria. Brdártsvo a vostinárstvo v zapadnov Gemeri (Bordásság és viaszosság Nyugat-Gömörben). Rimavská Sobota, 1979. 360. 1. Gemerská vlastivedna spelcanus!' A szerző kötetében két népi kismesterség teljes hagyományanyagát teszi közzé. Ezek mind a munka jellegében, mind szervezettségében igen távol állnak egymástól, s ez feldolgozásuk módszerét is nagyban meghatározza. Míg a bordásság tárgyalásánál a munkafolyamat áll az előtérben, a viaszosságnál nagy hangsúlyt kap a technikai bázis és a munka szervezettsége. A hatvanas évek elején, amikor a szerző a gyűjtést végezte, már egyik mesterséget sem gyakorolták. A kutatás nehézségeit növelte az is, hogy írásos anyag csak a múlt század második felétől állt rendelkezésre. A feldolgozás sokoldalúsága és kimerítő részletessége mellett, külön értéke a munkának, hogy a szakirodalomban eddig csaknem ismeretlen területet dolgoz fel. A bordásságot tárgyaló tanulmány bevezetőjében a szerző végigkíséri a borda fejlődését az ókortól napjainkig, a fapálcikától a fafésűn át egészen a vastag keretbe helyezett nád- és fafogas bordákig. A XIX. század végének szövőipara a hagyományos anyagokat már fémekkel helyettesíti. A bordakészítő mester egyedül dolgozott, mesterségét mintegy jövedelemkiegészítő foglalkozásként gyakorolva. A júniusban szedett nyírfakérget egy bedugaszolt fazékban a tűzre állította, s a dugóra folyamatosan vizet csepegtetett. A forró párában kiolvadt szurkot zsír belekeverésével hideg vízbe öntötte, majd félkilós gombócokat formált belőle. A keretet alkotó pálcikákat az év folyamán gyűjtött méteres hosszúságú mogyoró vesszőkből hasította, a keret végeit lezáró lapocskákat az alapfából vágta le. A pálcikákhoz való fonalat a mester felesége fonta, amit a nyírkéregből készült masszával tettek erősebbé, ellenállóbbá. A legfőbb munkafolyamatra, a bordák kötésére októberben, novemberben került sor. A két-két mogyorópálcikát és a lapocskákat a mester néhányszor áttekerte a szurkos fonallal, majd a keretbe a fonal fokozatos körbetekerésével belerakta a fogakat vigyázva arra, hogy a távolság egyenlő legyen közöttük. Ezzel a borda tulajdonképpen készen állt. Az utolsó mozzanat a pálcikák és a fogak kiálló végeinek levágása, s a felületek lesimítása. A bordák nagyobb részét maguk a készítők értékesítették, harmadrészük kereskedők kezén jutott el a vásárlókhoz. A mesterek a hátukon széles zsákokban hordták a bordát eladásra még a szövés megkezdése előtt. Hasonló alapossággal tárgyalja a kötet a viaszosság kérdéseit. A bevezetőben a szerző áttekinti a viasz jelentőségét az emberiség történetében az ókori Egyiptomtól kezdődően. Évente három alkalommal indultak útnak a viaszosok a méhviasz begyűjtésére. A tavaszi, kora nyári és nyár végi beszerzőutak a méztermelés különböző periódusaira estek. A zsákokba gyűjtött darabos méhviaszból egy alkalommal mintegy 30—35 kg-ot főztek ki a háromhektós rézüstben. A vizet a falon keresztül egy favályúban vezették a kúttól az üstig. A viaszt főzés közben állandóan kevergetni kellett. Kétórás főzés után az üstben homogén, sötét színű massza képződött. A fából készült prés a viaszütés legfontosabb eszköze. A szerző önálló fejezetet szán a viaszütők épületének, a préseknek, edényeknek ismertetésére.