A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 17. (Miskolc, 1978-1979)

Kondor Béla emlékülés - Végvári Lajos: Kondor Béla Dózsa-sorozatának keletkezése

tudja, hogy ez az állításrendszer csak valószínű, csak modell, fikció, tudományos hipotézis, amelynek érvényessége valamilyen történetíró módszer határáig terjed. Minél löbb az adat. annál jobban növekszik a modellezés lehetetlenülése, hiszen a kortárs művész esetében szemtanúk a véletlent is szükségszerűnek, vagy legalábbis a személyiség aurájához tartozó sorsmotívumnak látják. így vagyunk Kondor Bélával, akinek életpályáját a személyi kultuszban felnövő, s az eszmék tisztaságáért, a művészet igazáért küzdő művész sorsszerű kifejeződésének érezzük, s úgy véljük, hogy nagysága és korai halála egyaránt ezeknek a sorsszerű körülményeknek függvényében érthető, értelmezhető. Ennek alapján Kondor Béla egész életét — az előre látható és a véletlenszerű elemeket egyaránt — szükségszerűnek, másképpen nem lehetséges fényrendszernek, motívumösszefüggésnek érezzük. Ez a szituáció Kondor életének különös jelentőséget ad. Életét mitikus életnek, pályafutását szimbolikusnak érzik. Szinte olyannak látják működését, mint Héraklész 12 tettét. Korunkra a józan elemzés, a dezillúzionálás, a szellemnek a manipulációtól való féltése jellemző, és mégis szívesen hajlunk arra, hogy részt vegyünk a Kondor-mítosz alakításában, hogy életét, konkrét szemtanúi ismeretünk ellenére kivételes és emberfeletti életnek tartsuk. Ennek a mítoszélménynek az alapja az a felismerés, hogy Kondor Béla a manipuláció alól való szabadulásért harcolt, vállalta a konvenciókkal való szakítást, a józan meglátás érdekében a kortársak szokványos világképével való szembefordulás szenvedélyes következetességet. Olyan szándékok ezek, amelyek nem állnak egyedül a magyar művelődés történetében. Életvitelében, megnyilatkozási módjában, szokásaiban sok rokonság fedezhető fel Ady és Kondor között, s ezt a mítosz átélői nem is annyira tudják, mint érzik. A Kondor-mítosz adys vonásokkal gazdagodik, a képzőművész pályafutásából így bontakozik ki a XX. századi vátesz, a magyar költőmodell közéleti vonásait magára öltő módosult Kondor-kép. Ez a közéletiség irányába módosított Kondor-kép abban a körülményben leli magyarázatát, hogy a fiatal művész, aki a személyi kultusz idején kezdte el pályafutását, már az első jelentős művében, a Dózsa-sorozatban is a korával támadt konfliktusát fejezte ki. Kondor Béla főiskolai diplomamunkája, a Dózsa-sorozat az esztétikum területén megvívott egyéni szabadságharc, a Dózsa örökét — és így Adyt is — vállaló személyiség küzdelme olyan szellemi és társadalmi környezet kialakítása érdekében, amelyben lehetőségeinek szabad kiteljesülése megvalósulhat. Kondor harca szándékát tekintve partizánharc volt, nem is lehetett más az akkori körülmények között. Nem osztályharcos, hanem egyéni-világnézeti vonatkozású, de éppen szándékainak emelkedettsége, időszerűsége miatt egyéni törekvései, indulatai egy adott kor jobb érzésű embereinek céljaival találkoztak, azokat reprezentálták. A Dózsa-sorozat létrejöttére, indokaira és módjaira vonatkozó objektív tények is rendelkezésünkre állnak, nem csupán a művész nehezebben megragadható szubjektuma. A hatások, a körülmények modellezhető szövevényeiben élt a főiskolán eltöltött 6 év alatt, vagyis zártabb és okszerűbb világban, mint amilyen az életben tevékenykedő művészt körülvevő közeg. Kondor Béla abban az évben került a főiskolára, midőn itt kísérlet történt a zsdánovi esztétika, a személyi kultusz művészeti elméletének megvalósításá-