A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 16. (Miskolc, 1977)

MEGEMLÉKEZÉSEK - Dobrossy István: Papp Arzén

Papp Arzén (1912—1977) Munkaértekezletre vártuk, de helyette csak egy rövid üzenet érkezett: 1977. május 3-án Papp Arzén meghalt. Papp Arzén, a hejőkeresztúri helytörténeti gyűjtemény vezetője 1912. március 21-én született a Szepes megyei Szomolnokhután. Iskoláit Miskolcon végezte, majd 20 éves korában tanítói képesítést szerzett. Tanítói-nevelői pályáját Hejőkeresztúrban kezdte meg, s az itteni iskola igazgatójaként 42 évi folyamatos szolgálat után 1975-ben ment nyugdíjba. Életeleme egy életen keresztül a közösség és faluja maradéktalan szolgálata volt. Nem lett belőle tudós, nem írt tanulmányokat sem. Nevét emberségével, fáradhatatlan mun­kájával, a hangyaszorgalommal dolgozó kisember csendességével észrevétlenül rótta fel közössége, munkatársai emléket megőrző tudatába. Emléket, élet­művet egy muzeális gyűjtemény megteremtésével állított. Régészeti, történeti és néprajzi anyagából 1965-ben létesült a hejőkeresztúri helytörténeti gyűj­temény, amelynek vezetői tisztét haláláig betöltötte. Ügy terveztük, 1977 ok­tóberében új kiállítást nyitunk. Közösen készítettük a terveket, Papp Arzén — ki tudja, hányadszor — végigjárta a község lakóit, újabb tárgyak után kutatva. A kiállítási forgatókönyv vázlatán dolgozott, s ekkor, munka közben érte a halál. Papp Arzén olyan váratlanul távozott közülünk, mint amilyen termé­szetes egyszerűséggel dolgozott. Emberi tisztaságának, hivatásszeretetének, egész lényének emlékét őszinte tisztelettel őrizzük. DOBROSSY ISTVÁN

Next

/
Oldalképek
Tartalom