A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 16. (Miskolc, 1977)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Viga Gyula: A szájhagyomány kecskéjéről

A kecske alakja a beszédben. Falvaink népének nyelvében több formá­ban, több hangulati árnyalatban jelenik meg a kecske. Bizonyos emberi tulaj­donságok, külső megjelenés megjelölésére a kecskéhez való hasonlítást alkal­mazzák, s ezzel érnek el képi hatást. Általánosan használják a kecske, bak­kecske kifejezést szakállas emberekre. Szalonnán azért ragasztottak Kecske gúnynevet egy iskolás fiúra, mert kétoldalt úgy göndörödtek a hajfürtjei, mint a kecske szarva. Rosszalkodó gyereknek azt mondják, hogy „Rosszabb vagy a kecskénél!" A kecske ugyanis kártékony, pákosztos állat, nem lehet szabadon hagyni. Ezért alkalmazzák a hasonlatot a csintalan gyerekre is. Az említett kifejezések a kecske természetének, viselkedésének, tulajdon­ságainak ismerete révén kerültek a beszédbe. 6 Feltűnő, hogy ezek a kifeje­zések tréfásak, az ilyen módon jellemzett személyre nézve a vélemény soha nem hízelgő. Vidékünkön is ismertek azok a közmondások, melyek az egész magyar nyelvterületen elterjedtek, s bennük a kecske szerepel (pl.: Kecskére bízta a káposztát. Szereti, mint kecske a kést stb.). 7 Összegezésként meg kell állapítanunk, hogy a kecske alakja vidékünk (s minden bizonnyal az egész magyarság) szellemi hagyományában és nyelvében két forrásból táplálkozik. A népszokásbeli kecske a folklór legmélyebb réte­geiben gyökerezik. Szálai közvetve az antikvitás termékenységi rítusaiba, az agrárkultuszba nyúlnak vissza. A kecske a legrégibb időktől kezdve kultikus állat, szerepe az egész európai néphitben és gyógyászatban, valamint a nép­szokásokban rendkívül jelentős. 8 Sajnálatos, hogy területünkön éppen a nép­hitbeli és népi gyógyászatbeli szerepére nem sikerült adatokat gyűjteni, holott az európai néphagyomány ezen a területen a leggazdagabb. 9 Jóval későbbi rétegét képviseli a népi kultúrának a gyermekjátékokban, találóskérdésekben, s a köznyelvben előforduló kecske. Ennek forrásai egyrészt népünknek s nyel­vünknek az a tulajdonsága, hogy hasonlataiban nagyon gyakran használ ál­latneveket, állatokra jellemző tulajdonságokat hordozó jelzőket. 10 Másrészt táp­lálkozik ez a réteg abból, hogy a kecsketartás mindig a szegényebb társadalmi rétegékhez kötődött, a kecske mindig megvetett, lenézett állat volt, amolyan „szegény ember tehene". Ez utóbbi esetben tehát valóban a kecske és a kecske­tartás meglétéről, a kecsketartás és a kecsketartók lenézéséről, megítéléséről van szó, s mint a valóságban is: nem igazán komolyan, inkább csak csipke­lődő, tréfálkozó hangnemben. VIGA GYULA JEGYZETEK 1. Ferenczi I,—Üjváry Z.: Farsangi dramatikus játékok Szatmárban. Műveltség és Hagyomány, IV. Budapest, 1962.; Üjváry Z: Turkajárás az erdélyi és a magyarországi románok köré­ben. Népi kultúra — népi társadalom VII. Budapest, 1973. 391—413.; Üjváry Z.: Kecske­alakoskodás a szatmári Panyolán. In. : Dankó I. (szerk.) : Csengeri krónika. Csenger, 1975. 309—316. ; Az említett helyeken bő irodalommal. 2. Erre vonatkozóan nem sikerült több adatot gyűjtenem. 3. Üjváry Z. jelzi, hogy a Felvidékkel kapcsolatot tartó peremterületeken elterjedt a kecske­maszk. Vö : Üjváry i. m. (1975) 313. 4. Itt kell felhívnom a figyelmet arra, hogy az Aggteleki-karszt falvaiban a dramatikus já­tékoknak sokféle hagyománya él az emlékezetben, melyek kutatása jelentős eredménye­ket ígér. 5. Vö.: Kodály Z.: A magyar népzene. Budapest, 1952 3 12. 6. Mlkó P.: A háziállatok a magyar szólásokban. Magyar Nyelvőr, XXIII. 1894. 503—504. 7. O. Nagy G. : Magyar szólások és közmondások, Budapest, 1976 2 . 343—344.; Vö. még Szabó E. : A háziállatok a magyar szólásokban. Magyar Nyelvőr, XXIII. 1894. 251—252. 8. Ferenczi—üjváry i. m. 131.; Hoffmann-Krayer—Bächtold-Stäubli: Handwörterbuch des Deutschen Aberglaubens IX. Berlin 1938—1941. 912—915. stb. Ziege címszónál. 9. Hoffmann-Krayer—Büchtold-Stäubll i. m. Ziege címszó. 10. Vö. : Szabó E. i. m.; Mikó P. i. m.; O. Nagy G. i. m.

Next

/
Oldalképek
Tartalom