A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 16. (Miskolc, 1977)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Dobrossy István—Fügedi Márta: A paraszti fonalkészítés eszközei és elterjedésük Borsod-Abaúj-Zemplén megyében

Füzérkomlósról és Pusztafaluból kisebb-nagyobb csoportokba szerveződve jártak le a Bodrogköz falvaiba munkát vállalni, s munkájuk díjaként tilolt, gerebenezett (minősített), különböző egységekben rögzített rostanyagot vittek haza, amelyet otthon dolgoztak fel.

6 A féltalpú guzsalyok előfordulásáról általános képet közöl Gönyei Sándor.

7 Adatai szerint a fonóeszközöknek ez a változata Magyarország északi, északnyugati részén fordul elő. Elterjedése lenyúlik az Alföldre (a hajdú-bihari falvakban napjainkban is megtalálható). Keleti elterjedésének határait az erdélyi falvakban húzza meg

8 (2. kép). A kéttalpú guzsalyok legegyszerűbb változata a díszítés nélküli, egyetlen botból kialakított (tehát nem szétszedhető szárú), lapos talpba rögzített botguzsaly. A Hernádtól keletre eső falvakban és Borsod megye keleti részén mindenütt használták (3. kép). A visszaemlékezések szerint a századfordulótól általánosan elterjedt volt a megyében, használatát összekapcsolják a gyermek munkára, illetve fonásra nevelésével. Ilyen eszközzel az 1960-as években azonban már csak néhány faluban találkoztunk. A szegényebb parasztcsaládok még megőrizték, de már nem használták sehol. Napjainkban olyan, már használaton kívüli „szükségváltozatai" is előfordultak, pl. Bőcsön és Sajóládon, ahol seprőnyélből készítették, és talpának durván megmunkált fadarabot használtak. Az eszköz elkészítésének ezt a módját minden bizonnyal a használat újabb és alkalmi jellege tette szükségessé. Sokfelé ilyen egyszerű, igénytelen megmunkálású eszközfajta szolgált a fonás megtanulására. 14—15 éves korukig a gyerekek általában ilyen vagy hasonló, egyszerű megmunkálású botguzsalyon tanultak meg fonni. Amikor a lány 15. életévét betöltötte és először elmehetett a fonóba, ilyen fonóeszközt nem használt többé. Megfigyeléseink szerint ilyen eszköz használata általában a szegényebbeket, a falutársadalom alsó rétegeit jellemezte: „jómódú gazda nem adott a lánya kezébe piszkaja guzsalyt" (Bodrogolaszi). A kéttalpú guzsalyok legszebb darabjai a díszesen faragott, négyszögletes megmunkálású, gyakran áttört díszítésű csörgős guzsalyok. Gyűjtéseink szerint ez az eszközforma elsősorban Heves megyei falvakban ismeretes, így Gyöngyöspata, Nagyréde, Gyöngyössolymos, Gyöngyös, Visonta, Karácsond, Visznek, Atány, Kisnána és Verpelét településeken. Területünkön csak Borsodban fordul elő, itt is a megye nyugati, a palóckutatás által érintett, palócnak tartott falvaiban (Mályinka, Dédestapolcsány, Tardona, Nagyvisnyó, Borsodnádasd). Ezenkívül megtalálható még a történeti Borsod vármegye egyik nagy, 19. századi faragóközpontjában, Balatonon (ma Heves megye).

9 Valószínűnek tűnik az a feltételezés, hogy a palócságot jellemző sajátos eszközváltozatról van szó. Emellett szól az, hogy az eszköz nem más területekről, vásárok révén került előfordulási helyeire, hanem helybeli faragó mesteremberek készítették. A csörgős guzsaly téglalap alakú, vagy propeller formájú, faragott díszítéssel is ellátott, négyszögletes, általában nem szétszedhető szárral kiképzett eszköze a kézi fonásnak. Botját általában ólomberakással díszítették. Figyelemre méltó, hogy az ólmosguzsaly is jobbára a palócok lakta területen ismeretes. Az eszközt általában puha-, főleg juharfából készítették és kivájt közepébe fa- vagy ólomgolyókat raktak. Nyilvánvalóan ezzel van összefüggésben elnevezése is. Az eszközök készítésének ideje a 19. század végére, a 20. század első harmadára esik, ez a kenderfeldolgozásnak még intenzív időszaka volt a borsodi falvakban. Az eszköz készítésének és használatáéi