A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Mizser Lajos: A ragadványnevek néprajzi vonatkozásai

3. A lakosság foglalkozása 1556-tól kimutathatóan főként a szőlőtermelés, kisebb mértékben a gabonatermesztés volt. Olykor-olykor néhány család megpróbálkozott juhtenyésztéssel és méhészettel is. Ma a termelőszövetkezetben is ez a helyzet. Érdekes megfigyelni, hogy a ragadványnevek alig-alig érintik a főfoglalkozásokat. Ennek okát abban látjuk, hogy a mindennapos munka eseményei megszokottak voltak, és a ragadványnevek inkább a szokatlant, a nem mindennapit, az idénymunkákat, esetleg a kedvtelésből végzett tevékenységet rögzítették. A téli ún. holtidényben ma is, régen is sokan foglalkoztak famegmunkálással (részletesebben: Lajos Árpád: Díszes fafaragás a Hór völgyén. HOM Évk. III., 103—135.). Néhány — ma már alig ismert — mesterségszó használatos ragadványnévként: Harsli (Erdős) gyalufeleség', Sápió (Kósik) 'faszorító', Sergolt (Kéméndi, Tóth) 'lakkféleség', Tipán (Nagy) 'gyalu'. Egyéb idénymunkára utaló ragadványnevek: Meszes (Tóth) 'mészégető és -fuvarozó', Szenes (Boros) 'szénégető', Pásztor (Kósik, Lovász) 'szőlőcsősz', Pászma (Lukács, Mato) '50 ige a motóllán'. A kedvtelésből végzett tevékenységre van egy érdekes példánk is: a népművész Madarász Lajos édesapját Bolond Madarásznak nevezték. Miként Lajos Árpád is beszámolt róla (i. h.), a Madarászok igen ügyes emberek voltak. Madarász Mihály a vasúti járgányokhoz hasonló hajtányt szerkesztett, amelyet a faluban bolondkocsinak neveztek (azért, mert nem állati erő vonta, ahogy az a járműveknél megszokott volt). A 70—80. év közötti öregek még emlékeznek erre a kocsira. Az iparosok eléggé szűk rétegéről bőséges névanyagot találunk: Suszter (Lukács, Nagy), Cseszko (Tóth): mindkét ragadványnév (különösen az utóbbi) erősen gúnyos, hiszen a mesterlevéllel rendelkezőket csizmadiáknak nevezték (vö. Csizmadia Mizser.) További nevek: Asztalos (Tóth) (1820-ban az Urb. et Conscr. 231—1., OL-ban: Inferior Martinus Tóth Arcularius), Faragó (Nemes) kőfaragó, sírköves, sírversíró', Lisztes (Lukács, Kovács), Kőmíves (Tóth), Pitli (Tóth) 'a malomban használt szitaféleség'. Az állattenyésztés is szerepet játszott a falu életében. Maga a pásztor szó nem az állatőrzésre vonatkozott, hanem a csőszködésre. Az állattal foglalkozók neveit differenciálták. Csaknem mindegyike élt vezetéknévként is. Olykor nagyon nehéz különbséget tenni, hogy vezetéknév-e vagy ragadványnév, pl. Petrus Thót alias Juhász (Matr. 1738) és Martinus Juhász aliter Tót (Matr. 1749). Jelenleg csupán a Tóth élő vezetéknév, a Juhász ragadványnévként használatos (Tóth). A pásztorok között is volt rangsor, ez nagyjából máig megmaradt, ugyanis csak meghatározott sorrendben hajthattak ki: csordás, gulyás, kondás (ez a sor még a bérben is tükröződött). A 19. században még élő vezetéknevek, jelenleg ragadványnevek: Csordás (Tóth, Nagy), Gulyás (Nagy), Kondás (Tóth), Kiskondás (Kósik). Közülük a legrégibb a Kondás Tóth család, amely kimutathatóan 1841 óta viseli ezt a nevet, és nemzedékeken át kondások is voltak. 4. A falu településviszonyaira is utalhatnak a ragadványnevek. Annyi bizonyos, hogy a község 1731^ben két alapvető részből állt: Alvég, Felvég; pl. Johannis Miser inferioris Filia Juditha és Andreáé Miser Superioris Filius Johannes (Matr. 1731). A harmadik egység, a Belsősor az 1780-as évek elején alakult ki, amelyet akkor Újsornak is neveztek, pl. Belső Hivelyes György Fiatskája (Matr. 1785), Ujjsori Miser György (Matr. 1791). A Belsősor folytatása Cserépváralja felé a Pincesor, ahová a 19. század elején kezdtek költözni; részben házat épí-