A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Rapcsányi László: Gvadányi József emlékezete

a házról is sokat mesélt. Valóban szó volt arról néhány esztendővel ezelőtt, hogy a házat lebontják, mert nagyon elhanyagolt állapotban volt. A műemlékhatóságok azonban műemléknek nyilvánították és kötelezték a tanácsot, hogy renováltassák. Arról is beszéltek akkoriban, hogy talán a levéltár költözne majd az újjáépült Gvadányi-házba. Levéltárnak azonban kicsi. így egyelőre így marad, mert az újjáépítéséhez, a megőrzéséhez szükséges 700 ezer cseh korona bizony hiányzik. Ismerős ez a gond nálunk is. A ház tehát külső állapota ellenére is műemlék, és a következő esztendőkben gondolni kell további sorsára —mondta Rubikova asszony. De milyen lehetett a Gvadányi-ház régen? Erre a kérdésre Mátraházán kaptam feleletet Szalatnai Rezső irodalomtörténésztől, aki a szó valódi értelmében otthonosan mozgott a régi Gvadányi-házban. — Én, ha behunyom a szemem, felrévül előttem a diákkori Gvadányi-ház, ami szép volt, takaros, tiszta, mindössze pár lépésnyire a városházától állt, balra a harmadik ház, a Fő tér egyik legszebb épülete. Sárga emeletes, feltűnően sima barokk épület volt, az emeleten kilenc, a földszinten, ha jól emlékszem, öt ablak és nagy kőkeretben egy sötétzöld kapu. Az emeleten, a kapu felett finom vonalú, kovácsoltvasból készült erkélyre léphettünk. A tetőn vastag kémény, és három széles, magaspajzsú, a házfallal egyszinten kiszögellő tetőnyílás tűnt föl. A középsőn, ami legnagyobb, a nyílás helyén nemesi címer domborodott. Kétfelől csokorba fogott ágyúcsövek, zászlók és fegyverek között egy merész pillantású sas volt látható. Már elkopott a sas mellén a címerpajzs, a rózsaszál a néger fiú félig nyitott szájában. A földszintről a nyitott ablakon át óvodás gyerekek zsivaja hallatszott, Erzsi néni tanította őket, az óvoda kedves vezetője. Engem is. Az emeleten pedig a felső leányiskola kacér növendékei diabolóval játszottak. „Pöstyénben förödöm, hol sebes folyása / van a Vág vizének és benne forrása I fördöm melegvízben, melynek nincsen mása, / bizonyítja eztet sokak jobbulása." — Olvasom jó Gvadányi uramnak Pöstyéni förödés c. művéből ezt a részletet, és dr. Cserkó Elemér, a híres pöstyéni fürdőben a múzeum igazgatója csendes mosollyal hallgatja, hiszen saját könyvtárából való ez, és bizony ezen a híres Vág melletti fürdőhelyen ő az egyetlen, aki most kezdi ápolgatni, felderítgetni Gvadányinak pöstényi förödését és mindazt a sok kultúrtörténeti érdekességet, amit ezek a játékos versezetek jelentenek. — Hát én a Gvadányit nagyon becsülöm, azért, mert jóformán nagyon sokat tudtunk tőle kiolvosni az ő pöstyéni förödéséből, mert jóformán minekünk az egyedüli egy olyan fontos adatokat adó, verseket író egyén volt, aki megírta Pöstyénnek egy bizonyos múltját. Történész ki tudja belőle böngészni, hogy akkoriban hogy nézett ki a fürdő, és ez nagyon fontos mi részünkre, a 18. századból, mikor jóformán Pöstyén kezdett már nagyon híres lenni, és már sok más tudós, orvos is írt, de nem írt senki se olyan vicces módú verseket, mint éppen a Gvadányi. Pergessük vissza a régmúlt időket. Ide került Gvadányi, nem is messzire, Szakolcára. — Szakolcára került már aztán az élete vége felé. Mint katona végigjárta egész Európát, minden harctéren volt, de közben többször volt sebesült, és többször került ide Pöstyénbe. Mikor nyugdíjba került, elment Szakolcára lakni, megnősült másodszor és ott aztán írta meg ezt a Pöstyéni förödést. Nem nagy sikerrel keresgettük Szakolcán a Gvadányi-nyomokat...