A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Krupa András: Magyar—szlovák kölcsönhatások békési hiedelemmondákban

gyesegyházi szlovák származású katona megfigyeli, hogy a katolikus magyarok mindenszentekkor gyertyát raknak a sírra. (Napjainkban nem okozna feltűnést, mert már az evangélikus szlovákoknál is szokás.) A mezőberényi szlovák férfi észreveszi a különbséget az általa ismert és gyakorolt szlovák, ill. román temetkezési rítusokban. 2. Jelentheti a megközelítően hasonló hiedelemmel való azonosulást: A kétsopronyi szlovák asszony elhiszi a gyulai németeknél látott hiedelmi esetet: az elhunyt felesége nevének említésekor a virágcsokor szirmai leperegnek. (Hasonló hiedelem ismeretes a megyében élő szlovákoknál is, pl. a medgyesegyházi szlovákok hitték, hogy a halott után kiszárad virágja.) 3. Jelentheti az egyik etnikai csoportnál elhalt elem a másiknál történt megfigyelés útján való felfrissítését: Pl. Az újkígyósi magyar asszony Luca napján gyalog menvén Békéscsabára betér egy jaminai szlovák házba, mert megszomjazott, és vizet kér. De a háziasszony kizavarja. Ekkor döbben rá, amit valamikor ő is tudott, hogy Luca napján tilos asszonynak kérni valamit és látogatást tenni. A kapcsolatok következő fokozatát jelenti az. amikor az átvétel már megtörtént, s az elfogadott hiedelem vagy szokás eredetéről még be tudnak számolni. Ilyen az a Mezőberényben gyűjtött, a kapzsi asszony hazajáró lelkéről szóló kétnyelvű hiedelemmonda is. amelyet az adatközlő a magyaroktól hallott történetként mondott el. Vagy pl. Tótkomlóson négy olyan hiedelemmondabeli elemet gyűjtöttem, amelyet az első világháború után a szlovák adatközlő a családjánál meghúzódó erdélyi magyar menekültektől tanult meg (a boszorkány elcseréli a gyereket, s a visszaadás praktikája; béka képében tehenet rontó szomszédasszony; béka alakjában megjelenő boszorkány megköti a favágók munkáját; egy gazda cselédjét a boszorkánvok éjszaka magukkal ragadják, és falujától nagyon messzire teszik le a földre). A legtöbb recensanyagot a szlovák nemzetiség is saját hagyományának tekinti, megtörténtét lakóhelyéhez vagy családjához köti. Ilyen pl. az ugvancsak Tótkomlóson magnetofonszalagra felvett, a lovakat megállító s póruljárt ácsról szóló kocsismonda vagy a Csanádalbertin <Tvűjtött. sárkányviaskodásról szóló, tipikusan magyar eredetű mondatöredék/'' Mindkét monda magyar forrásra utal, de a közvetlen átadó nemzetiség az elsajátítás folyamatában már nem bizonyítható. Vannak olyan élő néphagyománybeli hasonló vagy rokon elemek, amelyek etnikai csoportonként időben és térben e»'vmás mellett élnek, de sem terjedési iránva, sem az átvétel-átadás módja, ideje már pontosan és megbízhatóan nem állapítható mec. Őket az alföldi térség közös kincsének tekinthetjük, füagetlenül attól, hogy lehetnek esetleges történeti elődjeik, távolabbi kapcsolataik, mert ezek a változatok itt és most lettek gyűjtve, az Alföldnek, mint nagyobb, átfogó etnikai tájnak a térségében ismeretesek, és élnek még ma is. Példaként csupán egv adat: A békéscsabai szlovákoknál gvűjtött, vízíborjúról szóló hiedelemmonda szinte szó szerinti változatát gyűjtötték napjainkban Vésztőn és Tiszacsegén.

32 A Békés megyei szlovákoknak a szerző által gyűjtött és közreadott hiedelmeinek ismerete alapján több szakíró az alföldi szlovákok e töredékes hiedelemrendszerének szoros kontextusát feltételezi a Délkelet-Alföld egységesen jelentkező népi kulturális hagyományainak tulajdonságaival (Ferenczy I., Kosa