A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Krupa András: Magyar—szlovák kölcsönhatások békési hiedelemmondákban

1974. 3. számában Kósa Lászlónak, aki Békés megye néprajkutatásának legutóbbi 30 évét összegzi, azt kell megállapítani, hogy „nagyon kevesen foglalkoztak eddig rendszeresen és következetesen a megye nemzetiségeinek kulturális egymásrahatásával, különbségeivel és azonosságaival."

1 Kiváltképp vonatkozik ez a hiedelemrendszerben megnyilvánuló interetnikus hatások kutatására. Ez utóbbi különösen ingoványos és nehéz, buktatókkal, csapdákkal terített terület. Legégetőbb gondja, hogy hiányzik a megbízható alapkutatás. Leginkább hiányos a Békés megyei magyarság vonatkozásában, de ugyanez a helyzet a románokat és a szerbeket illetően is. Talán legtöbb adat a szlovák és a német nemzetiség hiedelemrendszerének tárgyköréből gyűlt össze. Előadásom az általam gyűjtött szlovák hiedelemanyag birtokában s ennek szemszögéből próbálja vizsgálni a napjainkban gyűjthető hiedelmek, hiedelemmondák által nyújtott adatokból levonható interetnikus kapcsolatok minőségét és jellegét. Űjváry Zoltán utal arra,- hogy recens anyagból csak ritkán állapítható meg az átvétel, mert az adatközlő saját etnikai csoportja közös kincsének érzi. Ennek ellenére a jelenben gyűjtött olyan típusú hiedelemmonda-anyagra kell támaszkodnunk, amely az adott esetben nemcsak a közös tulajdonra mutat, hanem a hatások történelmi vonulatát is felsejteti. Biztonságosabb utat kívántam választani, mely részben mentes a konkrétság híjával levő általánosítgatásnak, részben olyan példákat tartalmaz, amelyek feltételezhetően hitelesen tanúsítják a kölcsönhatás jelenkori, tehát élő folyamatát, illetőleg önálló, alkotó feldolgozását. Ezzel a lépéssel tulajdonképpen csak a sok nyelvű, sok nemzetiségű táj kölcsönhatásának olvasztó kohójáról szóló ismert megállapítást erősítem, de nem mutathatom meg teljességében a hatások irányát, intenzitását, történeti folyamatának uralkodó jellegzetességeit, a mindenoldalú kapcsolatok fontos értékeit. A feldolgozás nehézségét nem indokolja, csupán illusztrálja talán, hogy az 1973-ban megjelent igényes Mezőberény-monográfia is

:i — mely rendkívül hitelesen veszi számba a mezővárosban élő három nemzetiség fontosabb néprajzi ismereteit — rámutatva az esetleges különbségekre, megmarad a ténymegállapításoknál, az interetnikus vagy a szorosabban vett együttélésből adódó hiedelemrendszerbeli kapcsolatok jellemzőire — a már jelzett gondok miatt — alig utal. Az interetnikus kapcsolatok tendenciája a Békés megyében élő szlovák nemzetiségi lakosság csoportjainál és szórványainál az őt körülvevő magyarság túlsúlya következtében az átvétel erőteljesebb voltát mutatja, amiként ezt szlovák részről a nyelvész 5tolc

4 és a néprajzos Svehlák

5 már érzékeltette. Ez több problémát vet a felszínre. A folyamatban ugyanis napjainkban az akkulturáció általános tendenciájú fokozata érvényesül, mely a népi kultúra, a népi életmód asszimilációját vonja maga után. Legtöbb esetben ezt megelőzi a természetes nyelvi asszimiláció. Legutóbb az elhaló nyíregyházi szlovák népcsoport, a tirpákok mai állapotát vizsgálva arra a következtetésre jutnak, hogy az asszimiláció és az integráció következtében a tirpákok feladták nemzeti kultúrájukat, csupán a nyelvük él még, tehát a teljes asszimiláció befejeződéséhez csupán a nyelv asszimilációja hiányzik.

6 Kissé fenntartással fogadjuk ezt a következtetést, hiszen a közreadott tanulmány egésze éppen azt bizonyítja, hogy sajátos néphagyományuk