A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)
NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Petercsák Tivadar: Adatok a hegyközi szarvasmarhatartáshoz
A jószág mellett az öregek pipázgattak, beszélgettek, a gyerekek pedig különböző játékokkal szórakoztak. A fiúk leggyakoribb játéka a csürközés, csürkézés vagy csülközés volt. A játék legfontosabb kelléke egy 7—8 cm-es fadarab, aminek mindkét végét egy kissé hegyesre faragták. A játékban résztvevők két csoportra oszlottak és egymástól távol álltak fel. Az egyik csoportba tartozóknak a lapos kőre helyezett csürköt bottal olyan messzire kellett elütni, hogy a másik csoportba tartozók ne tudják elkapni. Ha valakinek mégis sikerült, ő ütötte a következőt (Filkeháza). Pálházán egy tuskóra keresztbe rövid deszkát tettek, ennek egyik végére helyezték a csülköt. A deszka másik végére bottal ráütöttek, így a csülök felrepült a levegőbe. Az győzött, aki magasabbra tudta felrepíteni. Pusztafaluban gyakori játék volt a macskácskázás is. Agasfát szúrtak a földbe, ezt állták körül a játékban résztvevő fiúk. Sorba mindenki dobott egyet egy kinyitott bicskával, és ha az úgy esett le, hogy a vájata felfelé nézett, akkor az illető az ágasfán egy ággal feljebb vitte a macskáját. A macska egy kis fahorog volt, mindenki magának vágta, és csak akkor léphetett vele, ha jót dobott. A macskával való felfelé haladást mennybemenetelnek nevezték. Az lett a győztes, akinek a macskája elsőnek ért az ágasfa tetejére. A fiúk kockáztak is öt kavicsdarabbal. A játékos egy kavicsot vett a markába, feldobta, és amíg visszaesett a kezébe, addig fel kellett vennie a földről a következő kockát. Azt is feldobta és amíg visszaesett, ismét felvett egyet. így ment ez az ötödik kockáig. Az nyert, akinek közben egyetlen kavics sem esett le (Mikóháza). A fiúk fűzfából, mogyorófából bakiszekeret, 15 komlószárból lószerszámot csináltak, és megválasztották a két lovacskát meg a kocsist. Két fiú húzta a bakiszekeret, a harmadik pedig a gyeplővel irányította. A fiúk lányokkal együtt is játszottak. Bújócskáztak, kergetőztek és sárból kis ökröket gyúrtak. A kisebb lányok virágból koszorút fontak, menyasszonyosdit játszottak és dalolgattak. A nagyobb lányok elsősorban kézimunkáltak. Az ökrészek ennivalónak kenyérkét vittek maguknak vajjal, lekvárral, ezenkívül almát meg körtét is. Néha tüzet is raktak és közösen krumlit sütöttek. Az 1940-es évekre már az egész Hegyközben nagyon megcsappant az ökrök száma, a ló mellett főleg tehenet igáztak. Így fokozatosan megszűnt az igavonók külön legeltetése is. Petercsák Tivadar JEGYZETEK 1. A hegyközi állattartásról több tanulmány jelent meg. A szarvasmarhatartáshoz L. Petercsák Tivadar: Szarvasmarhatartás egy hegyközi faluban. A Herman Ottó Múzeum Évkönyve, XII. Miskolc, 1973. 357—406. 2. A ,.füzéri alsó erdők" elnevezés alatt a XVIII. század végén a telkibányai határtól a bányácskai határig húzódó uradalmi erdőket értették. Országos Levéltár Károlyi Levéltár Lad. 22. No.: 145. (Rövidítése: OL. KL.). 3. Êble Gábor: A nagykárolyi gróf Károlyi család összes jószágainak birtoklási története. I—II. köt. Budapest, 1911. 288. Az 1826-os összeírás Filkeháza, Nyíri, Pálháza. Radványi Üj Huta, Mátyásháza helységeknél említi a vonómarháknak az alsó erdőkben történő legeltetését. OL. KL. 16. es. No. 159., 160., 163.; Êble G. i. m. 275., 185. 4. Tiszáninneni Református Egyházkerület Tudományos Gyűjteményeinek Adattára, Faluszeminárium At. 1068. 5. Balassa Iván szíves közlése.
