A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Petercsák Tivadar: Adatok a hegyközi szarvasmarhatartáshoz

Az igavonó állatokat azokban a falvakban is külön legeltették, ahol nem volt közös gulya. Egyénileg vagy csoportosan a tulajdonos családjából őrizte valaki a jószágot. A legeltetés az erdei tisztásokon, az erre a célra fenntartott külön legelökön és az ugarföldeken történt. A 19. század elején a radványi uradalomhoz tartozó falvak közül kevésnek volt legelője, az állatoknak az erdő nyújtott táplálékot. Ezt igazolják a Károlyi Uradalom 1826-os összeírásai: Kajata lakosai „ . .. az határjokban lévő uraság erdeiben és cserjéiben legeltetik marhájokat a makkoltatás idejéig."" A füzéri ,,. . .lakosok az ezen helység határában található erdőkben és sectiokban legeltetnek."

1

" Komlóson ,, . . . közös legelő nincs, a jobbágyok marhái a határban levő erdőben legelnek."

11 Az erdei legeltetést azonban az uradalom különböző rendeletekkel igyekezett korlátozni. 1816-ban az alábbi utasítást adják ki a Károlyi uradalmak részére: „Az új vágásokban s fiatal nyövesékben a szarvasmarhák is, de kiváltképpen a kecskék nagy károkat szoktak okozni; azért kivált a kecskék az erdőkből teljességgel kirekesztessenek, valamint egyéb marháknak legeltetése se engedtessen meg, ha csak a legelő nem léte miatt a marhalegelés a községnek urbárium által az erdőben nincs megengedve és ha azt más legelővel felcserélni nem lehet."

12 A korlátozó rendeletek ellenére még az 1910-es években is gyakori volt az ökrök erdei legeltetése.

13 Elsősorban tavasszal legeltettek az erdőn, amikor takarmányhiány volt. Füzéren a legények, Pusztafaluban, Füzérkajatán és a Hutákban (Kishuta, Nagyhuta, Vágáshuta) a ráérő idősebb férfiak, illetve gyerekek őrizték csoportosan vagy egyénileg a marhát. Az erdei szálas füveken kívül a gyertyánfa és tölgyfa levelét is megette a szarvasmarha. Különösen a szekciókban, a friss vágások helyén nőtt nagyra a fű, itt volt jó legeltetési lehetőség. Az ugaron hagyott földeknek a Hegyközben is jelentős szerepük volt az igavonó állatok nyári legeltetésében. Az ugarokat tavasztól júliusig legeltették, akkor kezdték „búza alá szántani". Azokban a falvakban, ahol nagyon kevés volt a rét (Pusztafalu, Huták), először lekaszálták az ugar füvét és csak a második fűre hajtották a jószágot. A vonómarha őrzése az iskolás gyerekek, az ún. cselédek (Nyíri), és az idős férfiak dolga volt, őket hívták ökrészeknek.

Vi Amelyik családban nem volt idős ember, a munkabíró férfiak hajtották ki a vonómarhát, és a már kint levő öregeket kérték meg, hogy vigyázzanak az állatokra, amíg a gyerekek kimennek. A szívességért néhány fillért, vagy egy pakli dohányt fizettek. A századfordulón és az első világháború körüli években még összeeresztették a marhát az ugarokon, közösen őrizték, de később, amikor az ugarföldek egy részébe kapásokat ültettek és lóherét vetettek, már minden gazda csak a saját ugarján legeltetett, rendszerint láncon. Az ökrészek reggel általában a tehéncsorda után hajtottak, este pedig sötétedésig maradtak. Kutyát nem tartottak az ökrök őrzésére. Az idősebb emberek rendszerint az ugarföldek szélén álltak, és ha szaladni kellett a marha után, a fiatal fiúkat vagy lányokat küldték: „Ereggy, szaladj, fordítsd meg a marhát!" Nagyon vigyáztak a jószágra, mert az ugardűlő mellett kalászosok vagy kapások voltak és ha. valamelyik gazda vetését lebitorolta a marha, akkor fölbecsülték a kárt, s ezt meg kellett fizetni.