A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Viga Gyula: Mezőkövesdi adatok a szemnyeréshez

3. kép. Az ágyás forgatása. F. 6539. reblye az 1. képen látható), mindig vissza-visszarúgva a szalmát, hogy a még benne levő magvak kiperegjenek. A szalmát a villával mégegyszer megütögették, majd fcazaíba rakták össze. A kazlat rozs szalmából sodort kötéllel kötötték le (4. kép). A garmadának nevezett szemet a gereblye fokával, falapáttal vagy fából készített szemíolóval gyűjtötték egybe. A szérűt ezután vesszőből font szérűseprűvel tisztították le (1. kép), s készítették elő a következő ágyazáshoz. Akinek nem volt lova, az megkért valakit a lovas gazdák közül, hogy nyomtassa el a gabonáját. Ilyen esetekben általában 1—2 nap alatt végeztek a munkával. Ilyenkor a lovas gazda jött állataival, s ő hajtotta azokat, esetleg a nagyobb fiúgyerekeknek engedte át a hajtószárat. (Itt kell megjegyeznünk, hogy egyetlen olyan adatunk is van, miszerint Mezőkövesden, akinek csak egy lova volt, az befogta a szekérbe, s szekérrel nyomtatta el a gabonáját.

12 Ez a közlés azonban még további vizsgálatot igényel.) A nyomtatás elsősorban a férfiak munkája volt, bár egyes munkafázisoknál a nők és a gyerekek is segédkeztek. Ahol nem volt elég férfi, ott a család és a szomszédok kalákában végezték a munkát. Mint már említettem, Mezőkövesden a cséplőgép általánossá válásáig minden gabonafélét nyomtattak. Legtovább a takarmányozásra használt árpánál maradt meg ez a munkamód, amelyet még századunk 20-as éveiben is gyakran kötetlenül kezeltek, rudasokba és petrencékbe rakták, s nyársak közé rakva