A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 15. (Miskolc, 1976)

Kamody Miklós: II. Rákóczi Ferenc postaszervezete

Zsigmond és kíséretében utazó Szüts János számára úgy azonban, hogy az említett utat befejezve ezen postai levél alapján a postamesterek és veredáriusok nem tartoznak nekik postaszekeret és postalovat kiszolgáltatni." Űtlevél vagy engedély nélkül postalovat, vagy -szekeret nem volt szabad követelni senkinek. Ha erőszakkal akart valaki ilyet kicsikarni, vagy bár a fejedelem útlevelével utazott, de erőszakoskodott, arra kemény büntetés volt szabva: „becsülete és élete vesztése." Mint levélszállító-intézmény is kétféle leveleket hordott a posta. Közönséges leveleket a rendes postajárattal (ún. ordonáriával), vagy sürgős leveleket (ÚL. stafétákat), melyeket tüstént külön postával kellett küldeni, éspedig olyan gyorsan, hogy egy postatávolságra (2 postamérföldre, kb. 17 km-re) másfél órát adott a rendelet, míg futárral és rendes postával ugyanezt a távolságot 2 óra alatt kellett megtenni. A kiszabott idő betartása céljából a postamesternek rendes naplót (protocollumot) kelett vezetnie, azonkívül az útramenő postalegényt (postillot) is ellátták stafettalis levéllel (sürgős levéllel), vagy rendes menetnél currenssel, amelyre fel kell írni „mely nap, mely órában" érkezett a posta, curér, címeres posta és ordonária. Az utat befejező postalegény leadta a currenst, azt visszaküldték a főpostamesteri hivatalnak az esetleges késedelem megállapítása végett. Minden posta csak a saját területén járhatott. A postamesternek és segédpostamestereknek meg volt tiltva, hogy „egy-két postán általmenjen". Ha valaki pénzért tovább vitte az utast vagy stafétát a szomszéd állomásnál: duplán vették meg rajta a taksát, s kárpótolták belőle a megrövidített postamestert. A postát a rendes postalegénynek kellett vezetnie, a „postatáblát, vagy kürtöt (postasípot) nem volt szabad magánemberre vagy szolgára bízni. A rendes levélposta (ordonária) hetenként kétszer közlekedett meghatározott napon és órákban, amit pontosan meg kellett tartani, senki kérésére vagy tilalmára késleltetni nem volt szabad. A levélcsomagot összekötötték, lepecsételték, azt megsérteni ,vagy útközben felbontani, s más levelet hozzátenni, vagy belőle kivenni szigorúan tilos volt. A rendes postajáraton kívül a postamester bárkinek is levelét külön postával tovább küldeni nem tartozott, hacsak a stafétaküldetési díjat, a rendes 90 dénárnyi taxát az illető le nem tette. A közönséges levelek portója minden ív után 4 poltura volt, amit a feladó fizetett. A változó hadihelyzet következtében a levelek címzése pontatlan volt. Sokszor szerepelt az a kitétel: ibi, ubi = ahol van oda, vagy citó, citius, citissimus = gyorsan, leggyorsabban, amiből a küldemény sürgősségére lehet következtetni. Az öreg Bottyán János generális írja címként: „Méltóságos Károlyi Sándor uram ő Nagyságának, kedves fiam uramnak Tiszántúl ibi, ubi." Rákóczi fejedelem Károlyi Sándorhoz címzett levelének egyik címzése: „Spec. ad. magn. D. Alex Károlyi etc. Circa Várad". Másik helyen így fejezi be a címzést „citó, citissimus Curér", egy harmadikon: „Staféta urgentissima". Eszterházi Antal 1707. március 11-én a dunántúli táborából hadidolgokban értesítést küld Károlyi Sándornak, a levél fejedelem kezébe kerül, s jóllehet nem neki szól, felbontja, elolvassa és a következőket írja rá saját kezével: „Régtől fogvást hírek nélkül lévén, mivel ezen posta kezemhez került ezen levelet felnyitottam volt, hogy bizonyosabbat tudnék, de már ez is elfelejtett dolog vala előttem."

4 A magánutasok, akik útlevél mellett a postát használták, a felszállóhelyen