A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 14. (Miskolc, 1975)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Vera Hasalová—Jaroslav Vajdis: Die Volkskunst in der Tschechoslowakei (Kunt Ernő)

bontakoztatási lehetőségeit is szemügyre veszik a szerzők. Nem feledkeznek meg a népi játékok vizsgálatáról sem, melyek elemzése felett gyakran elsiklanak a népművészetkutatók, holott éppen a népi játékok kínálnak tág és sajátos teret a népi díszítőművészet kifejeződésének (ld. pl.: Alexander K. Tschekaloiv : Russisches Volksspielzeug, Dresden, 1972.). Igen izgalmas kísérlet az V. fejezet — ,,Rajz, grafika, festészet" —, amely kimondottan képzőművészetelemzési kategóriákhoz igazodva osztályozza a népi készítésű tárgyakat, s e szempontból kiindulva nyújtja esztétikai analízisüket. Valamennyi, a népművészet körébe vonható tárgycsoportot számbavesznek itt a szerzők, s vizsgálják azok síkdíszítményeit, illetve síkdíszítési lehetőségeit. Jellegzetes — a magyar népművészetből jószerint hiányzó — terület a népi fametszeteké és üvegfestményeké. Az általában vallásos tárgyú dúcok és képek készítői a polgári, s paraszti kultúra határán tevékenykedtek. A vándor fametszetnyomtatók korai munkái a kékfestődúcok dús virágmintáit idézik fel a szemlélőben. A burjánzó virágmotívumok egyszer a keresztre feszített Krisztus körül törnek fel (126. kép), másszor a gyermek Jézus köntösét borítják el (128. kép). A szlovák népi fametszetek vizsgálata annál is inkább figyelmet érdemel, mivel hagyománya tovább él, s erőteljesen alakítja a ma alkotó képzőművészek munkásságát (ld. pl. : Ernest Zmetak szlovák balladaillusztráló fametszeteit). Az üvegfestészet kérdése azért izgató, mivel színkezelése, komponálásmódja, s egész szemlélete újra felbukkan, s kiteljesedik az ún. naiv művészek alkotásaiban. A VI. fejezet — „Szobrászat a népművészetben" — folytatja az előző, de már a népi térformálás tárgyait bemutató vizsgálatot. Sorra veszi előbb a féldomborműveket, s változatos anyagot tár szemünk elé: a temetőbeli keresztek díszítményeitől a mézeskalácsos formákig. Különösen szép a fejezet szemléltető anyagában bemutatott festett-faragott méhkaptárfényképek bő változatossága. A körplasztikusan megmunkált tárgyak köréből különös figyelmet érdemel a népszokások alkalmával bemutatott maszkok (191., 192. kép), maskarák (188., 189. kép), kiegészítő kellékek (187., 190. kép) felvonultatása. A szlovák népművészet egyik önálló, s igen figyelemre méltó ága a naiv, vallásos tárgyú faragványok köre, melyeknek állandó témája Szűz Mária a kis Jézussal — e szobrokat gyakran fel is öltöztetik, innen a fejek gondos, a test elnagyolt megmunkálása — sa Piéta, s Krisztus a kereszten. Az Űj testamentum e jeleneteit oly mély hittel, s művészi erővel jeleníti meg a szlovák nép szobraiban, mint a magyar, ún. apokrif imáiban. Az utolsó fejezet összefoglalás és kitekintés, a vizsgált népi kultúrák elhelyezése az európai kontexusban. A két nép művészetében egyaránt megvannak — bár különbözőképp asszimilálódtak —• a nagy európai „magasművészeti" irányok hatását tükröző jegyek. A kötetet nemcsak gondosan összeállított irodalom- és forrásjegyzék, de igen pedáns, részletes képjegyzék is zárja, s örömmel találhatja az olvasó a 291. lapon a csehszlovák néprajzi múzeumok jegyzékét is. Vera Hasalová és Jaroslav Vajdis munkája tiszteletre méltó vállalkozás, olvasóikat a népművészet elmélyült tanulmányozásán át vezetik a legbensőbb összefüggések és törvényszerűségek megértéséhez. KUNT ERNŐ