A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 14. (Miskolc, 1975)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Kunt Ernő: Kísérlet sírjelek népművészeti elemzésére

még régebben állították, amikor még szigorúan megkövetelte a hagyomány a hozzátartozóktól, hogy a házasulandó korban elhunyt lányoknak, legényeknek meghatározott — egymástól és a házasokétól eltérő — formájú sír jelet állítsanak. Az utóbbi időkben a fiataloknak már műkő síremléket állítanak, melyek a falu hagyományától idegen, városi előképeket követnek. E típust a teresznyei (10. kép), a szőlősardói és tornakápolnai női fejfák (11—12. kép) példázzák. E fejfaformáknak egyként jellegzetességük a négy oldalról megbontott, több nézetre szánt forma. Szerkezetük tulajdonképpen függőlegesen felfűzött — geometriailag leírható — változatos térformák egysége. A legzártabb a teresznyei legény sírj ele. A talpukkal egymáshoz tapadó csonkagúlák, s a négyzetes alapú hasábok egymásra épülő, szimmetrikus ritmusú füzére a növekedés, a magasba törés tökéletes szobrászi megvalósítása. A függőleges forrna felfelé törő feszültségét fokozzák a változatosan kimunkált, aritmikusan ismétlődő, vízszintes tagolások. A karcsú formafüzért harmonikusan tetőzi a csonkagúlaszerű fejrész, mely tompított élű formájával fegyelmezi, egységbe zárja az alkotóelemeket és töretlenül vezeti lendületüket a végtelenbe.

2 A két női fejfa az előbb leírt térformáló elv megvalósulásának változata. A záróformában mutatkozik csak különbség. Az egymásra épülő részformák hatását a fejrész koronázza; a karcsú oszlop magasba törő lendületét kibontja, s szinte a formán túl is kiteljesíti. 3. A funkció A fejfát létre hívó funkció mindenekelőtt az elhunyt nyughelyének jelzése és emlékének fenntartása. A hozzátartozók kegyelete olyan sírjelforma kialakítására törekedett, amely — alapanyagának lehetősége szerint — hosszú ideig fennáll. E célt minél zártabb formával érhették el. melynek úgy alakították ki súlypontját, hogy minél biztosabban álljon a földben, s teteje minél kisebb felületet szolgáltasson a reáhulló csapadéknak. Ezen alapvető szempontok határozzák meg a kialakítható faragvány formáját, díszítését, melyeknek harmóniában kell lenniük a funkcióval. Mint láttuk, a vizsgált fejfák egyike sem sértette meg ezen funkcionális alapkövetelményt. A sírjel alakítási lehetőségét meghatározza továbbá az a szükségszerűség, hogy formájának alkalmazkodnia kell természeti környezetéhez. Ez egyúttal esztétikai hatásának egyik összetevője: a természeti és mesterséges formák — mint a paraszti gyakorlatban általában — nem egymás ellenére, hanem egymást kiegészítve teljesednek ki. 4. Jelképszerűség A sírjeleknek csak egyik feladata, hogy az időjárással dacolva, őrizzék az elhunyt emlékét. A formák szépsége mélyebbről fakad. Feladata e faragványoknak a nehezen megfogalmazható érzelmek formabeli kifejezése, melyeket az élőkben hozzátartozójuk elvesztése kivált. Mindazt, amit a vidék lakói éreznek és tudnak a halottról, halálról, túlvilágról, magukba foglalják e formák. A fejfa: népünk formában megfogalmazott halálélménye. Formájuk a halálon túli lét vonzásában letisztult, költőivé vált absztrakció. A racionális realitáson felülemelkedve, érzelmi realitást su-