A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 14. (Miskolc, 1975)

NÉPRAJZI KÖZLEMÉNYEK - Bodó Sándor: Fazekas mesterlegények Miskolcon 1768-tól 1872-ig

saság ládájába kellett helyezze, a „nagyobb securitas" kedvéért. Az a legény, aki még „Semmi Czéh Legények Társaságába incorporalva nem volt, . . . régi rendes és országh szerte bé vett szokás szerint. . . Társ Pohárért. . . 25 garast" tartozik letenni a társaság ládájába.

4 A fazekas céh névjegyzékében, melyet 1768-tól folyamatosan vezettek, az artikulusokat kiegészítő megállapodásokat rögzítette 1768. augusztus 1-én a „mostanság új Privilégiumot nyert'' társaság. Tilalmazták pl. azt, hogy a mesterek a céhmester „híre" nélkül legényt fogadjanak. Megtiltották, hogy a mesterek a legényeket „külső munkára" kényszerítsék, de ha a legények „mesterségeket meg utálván nyárba vagy fele szőllőtt fogadnának vagy mesterségek tanulásának csonkulásával más akármelly paraszti munkát gyakorolnának", ezt büntetés terhe mellett csak a céhmester engedélyével tehették. Ujabb kiegészítő pont módosította a legények munkafelvételének kötelező időtartamát. 1768-ban, egyúttal a céh korábbi meglétére utalóan rendelkeztek úgy, hogy „noha eddig szokasoan volt, nogy ha vaiameliy vándorló legény vaiameliy mesternek műhelyében bé állott, tartozott ott fél esztendeig szolgálni, de mivel ekképpen a vándorlók az ide való jöveteltül idegenykedtek", a kötelezően letöltendő időt erősen, mindössze 6 hétre csökkentették, melyből az utolsó kettő „búcsú hét". A céhmesternek „szabad választása vagyon a Legényekben" — mondta ki a rendelkezés. Ha nem kedvére való legénye volt, elküldhette és egy vándorlót próbálhatott ki, ha pedig a céhmester „magának tellyességgel alkalmatos legényt nem találna, a leg ifjabb mester tartozik maga Legényét Czéh Mester Uramnak engedni". A céhmesterhez hasonlóan csupán a fazekasmesterek özvegyeit védték a céh előírásai. Megszabták, hogy az özvegy segítségéül a legjobb legényt kell rendelni, s ha másnál nincs legény, a céhmester is köteles ,,a magáét az özvegynek engedni". A vándorlóidőt a céh 1771-ben úgy szabta meg, hogy a céhben levő mesterek fiai egy esztendeig vándoroljanak, egy évet pedig otthon tartoznak legényként eltölteni. Az idegenektől 2 év vándorlást és a céh székhelyén ledolgozott 2 év legényidőt vártak el. Mindezekből a rendelkezésekből plasztikus kép tárul elénk a legények kiszolgáltatottságáról. 1768-ban a fazekasok azon panaszkodtak, hogy „ezen mesterségen igen szűken lévén a legény", a mesterek érdekében segítő rendelkezéseket kell hozni.

5 A panasz jogosságát azonban nehéz megítélni. Miskolcon a céh újbóli megalapításának idején 13 fazekas dolgozott. A mesterek névjegyzéke azt mutatja, hogy 1872-ig évente átlagosan egy-egy mester nyert felvételt a céh tagjai közé. A fazekasok közül tehát 10—15 dolgozott egyszerre a városban. A legények közül ugyanakkor évente átlagosan 5—6 került a legénytársaság tagjai közé. A társaság jegyzőkönyvébe pedig csak azokat vezették be, akik a próbaidőn túl is a városban maradtak. így tehát a Miskolcra érkezett és munkába állt mesterlegények száma a jelzettnél mindenképpen nagyobb volt. Ezek után vizsgáljuk meg, hogy milyen területekkel és településekkel kötötték össze Miskolcot a vándorló legények. Adataink száma összesen 639, amelyeknek zöme: 565, 1768 és 1847 közé esik. Az évi átlag tehát meghaladja a 7-et. Más területekhez hasonlóan,

0 1848 vidékünkön is fordulópont. A vándorlást akadályozó politikai és gazdasági tényezők hatására 1848 és 1872 között összesen 74 le-