A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 13. (Miskolc, 1974)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Vass Tibor: Az ózdi kavarógyári dolgozók munka- és életkörülményei a 19. század végén

A kavaróüzem feladata volt a Gömör megyéből szállított nyersvasat acéllá finomítani és kovácsolásra, illetve hengerlésre alkalmassá tenni. A gyártási technológia a ,,Cort-féle kavarásos" eljáráson alapult. Ezért nevezték kavaróüzemnek, a kemencéket kavar ókemencéknek, a dolgozókat kavarászoknak. A kavaró eljárásnál a kemencébe berakták a hideg, szilárd nyersvastömböket. Ezeket megolvasztották, majd a finomítási folyamat alatt, hosszú vasrudakkal állandóan kavarták. Részben az intenzívebb, egyenletes hőmérsékletemelkedés elősegítése, részben az oxidációs folyamat biztosítása végett. Ezáltal mind a hő, mind a kemencetér oxigénje nemcsak a fürdő legfelső felületét érte, hanem az egész tömeg egyenletesen oxidálódott és melegedett. A finomítási eljárás folytán a megolvadt nyersvas tésztaszerűen besűrűsödött, mert a széntartalom csökkenése az olvadáspont növekedésével jár. A keletkező képlékeny acélszemcsék a kavarórudakra tapadva, nagy tömbbé sűrűsödtek. Ezt kiemelve rudakkal a kemencéből, kétkerekű kézi szállító kocsira tették. Ezen cipóalakot vett fel és ezért vascipónak, vasgomolyának nevezték. A gomolyákat azután gőzpörölyökön rúdalakúvá kovácsolták, hogy további megmunkálás végett a hengerüregbe beadható legyen. A kovácsolás másik fontos célja a salak eltávolítása volt, amely a kovácsolás folyamán kiverődött. Ez volt a finomítási eljárás utolsó szakasza. A kovácsolt darab képezte a lupahengersor alapanyagát. A lassúforgású lupasoron alakították tovább és tömörítették az anyagot nyerssínné (2. kép). A nyerssínnek semmi köze nem volt a vasúthoz. Valójában 150 —250 mm széles, 20—25 mm vastagságú, egy oldalán hosszirányú mélyedéssel ellátott lapos szelvények voltak. Az előhengerelt laposszelvényeket a forrasztógyárban darabolták, majd több réteget (3—5 darabot) egymásra helyeztek és vastag dróttal összekötöttek. Vagy 3 nyerssínt U alakban elhelyezve, hulladékkal, ócskavassal tötöttek ki. A negyedik darabot felülről helyezték rá és az egészet dróttal összekötve hiccelésig megmelegítették. Az így előkészített paketteket (nevezték pacsícának is) forrasztókemencékben megmelegítés után kovácsolással, vagy hengerléssel összeforrasztották, hegesztették. Az izzó paketteket a kemence közelében levő előnyújtó e célra szolgáló üregébe adták. A hengerlési nyomás hatására a pakettet képező lapkák tökéletesen összeforrtak. A három gőzgépmeghajtású hengersor (közép-, finom és gyorssor) segítségével történt a hengerelt késztermékek előállítása. A 19. század vége felé már nyilvánvalóvá vált, hogy a ka várást világszerte kiszorítják az új, korszerűbb technológiák, amelyekkel sokkal több és jobb minőségű acélt lehetett előállítani. A kavaróeljárás ezzel szemben nagy tüzelő-anyagfogyasztást és önköltséget, ugyanakkor embertelenül nehéz fizikai munkát igényelt. A kohók üzembehelyezésével az ózdi Acélmű bőséges mennyiségű folytacélt gyártott. így 1908-ban megszüntették a Kavaróüzemet. Később sor került a Forrasztóüzem megszüntetésére is. Helyükre az 1912—1915. években az új Finomhengermű épült fel. Az előzően ismertetett kavarási technológia bizonyítja, hogy igen ne-