A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 13. (Miskolc, 1974)

TÖRTÉNETI KÖZLEMÉNYEK - Dömötör Sándor: A Jesenius család Magyarországon

ki.'

52 Jesenius a szlovák és a cseh protestánsok ügyét Debrecenben igen eredményesen képviselte. 1758. november 3-án azt kérte a tiszántúli református egyházkerülettől, hogy az igen szegény szlovák református egyházak — mint Vajkóc, Miglesz, Jenke — fenntartására közadakozásból küldjenek ösztöndíjakat és segélyeket, mert másként elpusztulnak.

33 1781-ben jelent meg a türelmi rendelet. A császár parancsot adott ki, hogy a Tiszán inneni püspökség „papokkal provideálja a cseh és morva ecclesiákat".

3

'' A felhívásra Jesenius Joel restéi lelkész 1782. július 8-án ajánlkozott a Csehországba való kimenetelre.

35

. Jesenius Joel 1746 körül született, előbb Sárospatakon, majd a debreceni főiskolán tanult.

36 Atyja halála után egy ideig málcai, majd 1775-ben kemencéi és bánóci prédikátor volt.

37 A restéi földesúr, id. Ónody András 1782. augusztus 1-én Jesenius ellen nem kisebb embernek írt feljelentést, mint a miskolci püspöknek. A négy fólió oldalas, gondos kézírású levélben 11 pont ismerteti a restéi prédikátor elleni panaszokat. Részletezően leírja Jesenius Joel iszákos és erkölcstelen tetteit, majd megjegyzi, hogy mindezek alapján nem tartja alkalmasnak arra, hogy Csehországba küldjék az ottani magyarok igehirdetőjének. Számunkra a Jesenius elleni vádak nem érdekesek, túlságosan elfogult személyeskedések. Sokkal jellemzőbb a falusi református földesúr feudális gondolatvilágára az a felfogás, amely a levélből árad. Az öreg Ónody András levele kezdetén így indokolja meg bejelentését: „Mióta az Űr Isten, a Mi Atyánk meg engette csak hallani is a maga valóságos Dicsőségének külső országokban is felállítását, annyival inkább már az mióta velünk Eö Szent Felsége is tapasztalhatta, s éreztette azt, szándékoztam mindenkor tisztelendő jó Uramnak Levelemmel tiszteletire lenni az alább írott dolog iránt, de csak más gondolatom származván, csak elmulattam, noha Lelkem ismeretinek vádolását is sokszor tapasztaltam, mégis elszalasztottam. De már hogy mind elmém meg csendesedhessen, mind Lelkem Ismeretinek vádolása megszűnnyön, egy szóval hogy nekem tovább semminemű háborúságom ne legyen, imé tisztelendő jó Uramnak mind jót meg fontolás végett, mind az orvosollás és jót el intézés végett a következendőt által adom, s recomendálom".

38 A prédikátor ellen emelt vádak igazsága felől igen hamar, már augusztus 13-án így ír a püspöknek maga Jesenius: „Éppen ma jött hozzám T. Ónody András Űr jobbágyi közül való Halgatóm, ki jelenti nékem, hogy némelly punctumokat tettzett az Ürnak ellenem írni Fő Tisztelendő Uramhoz. Mondja a Jobbágya, hogy az Űr előtte s mások előtt olvasta a párját tegnapi napon és meg tilalmazta légyen, hogy nékem e dologban semmit tudtomra ne adjon egyet is azok közül, mert különben úgy meg vereti, hogy soha ember nem lészen belőle, s a Házából is ki hányatja. Hogy a másik Jobbágy társa az Udvarban pártomat kezdte fogni az Ur előtt, arra meg haragudt, és halgatni parancsolt annak: de ez azt mondta, hogy a Lelkén el nem vihette, hogy bé ne jelentse, minthogy — úgymond — ollyak voltak a vádak, a mellyek nem igazak, mellyeket ők nem hallottak, sem tapasztaltak, mellyekben semmi valóság nintsen. Ezt is mondotta, hogy én meg mondhatom Fő Tisztelendő Uramnak, hogy miolta 13 Esztendők alatt itt lakik az Úr, mind az öt Prédikátorával így bánt, s többre is ment, mert Communicálni is másuvá járt, a Templom kultsát is elvette