A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 13. (Miskolc, 1974)

SZLOVÁKIAI TÉKA - Kahunová, Erna: L'udové vinohradnícke stavby a lisy (Lukács László)

Kahounová, Ema: L'udové vinohradnícke stavby a lisy {Népi szőlőbeli építmények és prések.) Bratislava, 1969. 118 1. A népi kultúra kutatói előtt a múlt század óta ismert, hogy a határbeli épületek — tanyák, pásztorenyhelyek, szőlőbeli hajlékok — a népi építkezés ősi formáit őrizték meg és egyben kifejezői a hagyományos gazdálkodási viszonyoknak is. Néprajzi vizsgálatuk azért is fontos, mert ezek az épületek nemcsak a paraszti gazdálkodásnak, hanem a népi társadalom életének is jelentős helyei voltak. Ema Kahounová könyve a határbeli építmények közül Szlovákia szőlőtermő vidékeinek pincéit és présházait mutatja be. Szlovákia szőlőkultúrája nem egységes. A szőlőművelés a természeti adottságok és a társadalmi-gazdasági feltételek alakulásától függően egyes területein fő, más vidékein kiegészítő termelési ággá vált. Az ebből adódó különbségek jelentkeznek a szőlőkultúra minden alapvető elemében: a szőlőművelés eszközanyagában és a szőlőbeli épületek morfológiai képében is. E szempontok figyelembevételével a szerző az alábbi csoportosítás szerint tárgyalja a terület szőlőbeli építkezését: I. A Kis-Kárpátok fejlett szőlőkultúrával rendelkező vidékének építményei. A szőlőművelés a Kis-Kárpátok területén, különösen annak déli részén a parasztság fő foglalkozása volt. Az itt levő falvak éppen a szőlőművelés révén fejlődtek nagyon korán várossá, ahol védelmi és kereskedelmi okokból a településen belül helyezték el a szőlőfeldolgozás és a bortárolás építményeit. A Kis-Kárpátok vidéke technikailag is a legfejlettebb termelőterület, a legjobb termelési tapasztalatokkal. A Kis-Kárpátok déli részén (Pozsonytól Modráig) található pincék a városi-falusi telken épültek. Általában a lakószobák, lakóhelyiségek alatt találjuk a bolthajtásos pincét, amelynek ablakai a ház homlokfalára nyílnak. Ez a tínus Vincze István rendszerezése szerint a házipincék csoportjába tartozik, s középkori szőlőtermelő városainkban terjedt el (Buda, Sopron, Pozsony). Ebbe a típusba tartoznak a Paládi-Kovács Attila által feldolgozott abaúji falvak (Hejce, Gönc) házipincéi is. Ismeretes, hogy Hejcén és Göncön cseh háznak, huszita háznak nevezik az ilyen pincével rendelkező házakat. II. A Kis-Kárpátok északi részén (Modrától Smoleniceig) a szőlőtermelés alacsonyabb színvonalú volt, kicsi parcellákon folyt. A Pozsony környékére jellemző tágas pincék és présházak helyett itt a ház kamráját használták a szőlő feldolgozására és a bor tárolására. A nagyobb teret igénylő szőlődarálás és préselés munkáját gyakran az eresz alatt, az udvaron vagy a csűrben végezték el. A kamrákban tárolt bor minőségére ügyelni kellett: a meleg nyári hónapokban a hordókat vizes zsákokkal terítették le, télen viszont az ajtóra akasztott régi szőnyegekkel és zsákokkal igyekeztek a bornak megfelelő állandó hőmérsékletet biztosítani. III. Dél-Szlovákia présházai-pincéi (a Kis-Kárpátok vidékét kivéve) kinn a szőlőhegyen találhatók. Alapvető helyiségük a földbevájt lyukpince. Ezek morfológiai szempontból a hegyaljai pincékkel mutatnak azonosságot. Jellemző rájuk a szűk és meredeken süllyedő, barlangszerű járat,