A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 12. (Miskolc, 1973)

Cenner Mihály: A magyar dráma a Miskolci Nemzeti Színház színpadán

tehertől megszabadultak, megszűnt az esetlegesség és a létbizonytalanság és ugyanakkor megtartva sajátos arculatukat, megőrizhették, sőt fejleszthették hagyományaikat. így történt Miskolcon is. És ettől kezdve váltak jelentőssé — itt is, másutt is — az eredeti magyar drámai bemutatók. A drámaírók élő kapcsolatot teremtettek a színházzal. Megismerték a színészeket és megismerték a közönséget. Ez a kettős vonzás nem egy dráma megírására hatott ösztönzőleg, de ennél is továbblépünk: íróink nem egyszer a színpadi alak formálásakor konkrétan egy-egy ismerős színész testi-lelki adottságait kölcsönözték színpadi figuráiknak. És serkentőleg hatott az íróra a megismert közönség ízlése, igénye, amelyet természetesen maga az író is alakított, fejlesztett. A Miskolci Nemzeti Színházban az államosítás óta, az elmúlt színházi évad végéig 334 bemutatót tartottak. Ezek közül 87 magyar dráma, vagyis durván számítva, az összes bemutatók 25 százaléka, azaz minden negyedik bemutató magyar dráma volt. (Nem számítjuk ide a magyar operetteket.) A 87 magyar dráma közül 63 utánjátszott és 24 eredeti, ősbemutató volt. Bár ez utóbbi szám az államosítás 24 évére elosztva, évadonként csak egy ősbemutatót jelent, de egyrészt az első években csak elvétve adta új drámáját első előadásra Miskolcnak egy-egy drámaíró, másrészt ha tekintetbe vesszük, hogy a fővárosban és a vidéken hány színház működött és működik, továbbá, hogy az új magyar drámák sem termettek garmadával, ez a szám egyáltalán nem elhanyagolható mennyiség, sőt igen tekintélyes, más vidéki színházakhoz viszonyítva. Azt mondottuk: vidéki színház. Ennek a meghatározásnak valamikor lekicsinylő jellege volt. Ezt az állapotot szüntették meg a magyar drámaírók, amikor műveiket bemutatásra vidéki színházaknak adták, a kölcsönös bizalom jegyében. Az író bízott a színházban és a közönségben, a színház bízott az íróban. Közel negyedszázad alatt különös csalódás egyiket sem érte. A hely és idő korlátozottsága miatt csak futó pillantást vethetünk arra a 63 magyar drámára, amely ismétlésként, tehát nem eredeti bemutató gyanánt került a Miskolci Nemzeti Színház színpadára. Természetesen —• és ez a színház nemes hagyományain alapul -— ezek között szerepelnek klasszikus értékű nemzeti drámáink, a Bánk bán, a Csongor és Tünde és Az ember tragédiája, továbbá Szigligeti, Jókai. Csiky Gergely darabjai. Mikszáth Kálmán, Gárdonyi Géza, Bródy Sándor, Móricz Zsigmond, Molnár Ferenc, Heltai Jenő művei képviselik a már-már klasszikusnak minősülő félmúltat, míg körülbelül harminc jelenkori drámaírónk szerepel olykor több darabbal is az elmúlt 24 év magyar drámai műsorán. Senkit sem szeretnénk megbántani, hogy az egyiket kiemeljük, a másikat nem, végtére is nem feladatunk, hogy névsorolvasást tartsunk drámaíróinkról, de írói rangjuknak kijáró tisztelettel kell mégis e díszes csoportból megemlítenünk Illyés Gyula, Németh László és Darvas József nevét. Németh László és Darvas József még új műveikkel, azaz ősbemutatókkal is gazdagították a Miskolci Nemzeti Színház műsorát. Amint említettük, az államosítás óta 24 magyar dráma eredeti bemutatója volt Miskolcon. Tekintsünk el ismét a névsorolvasástól, de ragadjunk ki néhányat a bemutatók közül, megmérve rajtuk a színház erejét és a közönség fogékonyságát. No és nem utolsósorban az író bizalmát, színházhoz, közönséghez egyaránt.