A Miskolci Herman Ottó Múzeum Közleményei 12. (Miskolc, 1973)

Cenner Mihály: A magyar dráma a Miskolci Nemzeti Színház színpadán

után került Miskolcon színpadra Fényes Samu haladó szellemű drámája, a Batsányi. A század első évtizedétől. Palágyi Lajos igazgatása alatt Gárdonyi, Bródy, Heltai, Molnár Ferenc darabjai szerepelnek gyakran a színház műsorán, egy korabeli kritikus megjegyzése szerint: „Vidéki színházban fővárosi előadás." 1919-ben, a Tanácsköztársaság alatt mutatja be a színház Garami Ernő Megváltás felé c. szocialista drámáját. Az első világháborút követő Sebestyén-korszakban pedig az igazgató jelmondata volt: „Maradj mindig mindenütt magyar !" A harmincas években Miskolc a fővárossal szinte egyidőben mutatja be Móricz Zsigmond, Bibó Lajos, Zilahy Lajos darabjait. 1937-ben, a Miskolcon megrendezett klasszikus ciklus első darabja magyar dráma, majd később Tamási Áron, Kodolányi János, sőt Németh László is szerepel egy drámájával a harmincas évek miskolci színpadán. A kor — valljuk be őszintén — nem kedvezett a drámának általában és a magyar drámának különösen. 1942-ben mutatták be Miskolcon Harsányi Zsoltnak a Pesten Bajor Gizi szereplésével nagy hírre jutott drámáját, A bolond Ásvaynét, itt Komlós Jucival a címszerepben. Ez ugyan kevésbé drámatörténet, mint inkább korjelenség, de jellemző, hogy a sikerben Miskolc sem akart elmaradni a fővárostól. 1943-ban, Miskolcon csakúgy mint Pesten, politikai állásfoglalás Felkai Ferenc Nérójának bemutatása, hiszen minden beavatott tudja, hogy Néró császári palástja Hitlert takarja. Miskolc 1944. december 3-án szabadult föl. Két hét múlva alkalmi színészek és a szálloda zenekara a Jánost vitézt adta elő, hogy nemsokára az ismét meginduló színházban a Bánk bán, a Tanítónő, az 1944-ben betiltott Zilahydráma, a Fatomyok, majd a Csongor és Tünde előadásai jelezzék a felszabadult miskolci színházban a magyar dráma töretlen útját. * Míg a színház létének 125 éve alatt egyáltalán nem fontos és lényeges, hogy magyar drámai bemutatói között akadt-e ősbemutató, vagyis olyan, amit más színpadon még nem mutattak be, az államosítás után az ősbemutató fontos szerephez jut a színház életében. A reformkorban a magyar dráma ott kap hangsúlyt, ahol nemzeti tartalommal is megtöltik, tehát a magyar nyelv terjesztésén túl nemzeti hivatást is betölt. Az abszolutizmus idején a nemzeti ellenállás egyik eszköze volt a színház. A kiegyezés utáni polgárosodó korszakban már ízlésnevelő hatása is van, míg a századforduló után, az üzletszínházak korában — tisztelet a kevés kivételnek — bizonyos fokig szórakoztató iparrá süllyed. Ilyen kivétel volt Miskolcon a Palágyi-, a Sebestyén-, majd a Földessy-igazgatás korszaka, amikor a klasszikus és kortárs magyar drámairodalom legjobb alkotásai kerülték színpadra, sőt a drámatörténet ismétlődött, amikor a fasizmus alatt csak úgy, mint egykor az abszolutizmus idején, a nemzeti ellenállás szólal meg a színpadról. (Felkai Ferenc: Néró.) Az 1949-ben bekövetkezett államosítás sok tehertől szabadította meg a színházakat, de fennállt az uniformizálás veszélye is, hogy azontúl az állami kezelésbe vett színházak egy kaptafára fognak működni, elvesztvén sajátos arculatukat és addig megőrzött hagyományaikat. Szerencsére nem így lett. Sok